Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Zsoldos Attila: Zala megye kialakulása és a megyei intézmény a 14. század elejéig

Zsoldos Attila: Zala megye kialakulása és a megyei intézmény története a 14. s^á^ad ekjéig Zala megye kialakulása és a megyei intézmény története a 14. század elejéig A mai Zala megye területe a Kárpát-medence azon részei közé tartozik, amelyeket bizonyosan a Szent Istváni államalapítás idején, annak is a korai szakaszában szerveztek megyévé. Ennek bizonyságát a keresztény magyar királyságot megalapító Szent István király 1009. évi oklevelében találjuk meg, mely részint pontosan meghatározza a veszprémi püspökség egyházmegyéjének kiterjedését, részint pedig bizonyos birtokoknak a püspökség számára történt adományozását foglalja írásba. Az oklevél úgy fogalmaz, hogy „négy várat, név szerint Veszprémet, ahol a püspökség székhelye van, Fehér várat, Kolon és Visegrád várait minden egyházukkal, kápolnájukkal és oltáraikkal, nem különben összes határaikkal és területükkel Szent Mihály veszprémi egyházának rendeljük alá". A négy vár „összes határaikkal és területükkel" négy vármegyét jelöl, melyek közül Veszprém és Fejér azonosítása vitán felül áll, Visegrád megye pedig alkalmasint a későbbi Pilis és Pest megyéken kívül Esztergom megyének a Dunától délre fekvő részét, valamint a középkorban Nagy-szigetnek nevezett Csepel-szigetet foglalta magában. A negyedik megye, Kolon meghatározásához az oklevél annyi segítséget nyújt, hogy említést tesz a püspökségnek adományozott birtokok között egy bizonyos Marcalfőről, mely „Kolon vár területén", azaz megyéjében van. Ez a Marcalfő meglehetős biztonsággal azonosítható a mai Sümeggel, s így bizonyosra vehető, hogy Kolon megye kapcsolatba hozható a később Zala néven szereplő vármegyével. (Nem felesleges talán megjegyezni, hogy 1950-ig a Balaton-felvidék nagy része Zala megyéhez tartozott.) Az 1009-ben említett Kolon megye azonban nem volt azonos a középkori Zala megyével, hanem annál jóval nagyobb területre terjedt ki: hozzá tartozott a későbbi Somogy megye is, déli határai pedig messze túlnyúltak a Dráván. A gondolat, hogy Kolon megye valójában Zala és Somogy megyék együttes területét jelenti, már régóta jelen van a magyar történetírásban, s alapjául az a tény szolgál, mely szerint az 1009. évi oklevél feltűnő módon hallgat Somogyról, jóllehet annak területe a középkorban éppen úgy a veszprémi egyházmegye része volt, mint Zaláé. Felmerült az a vélemény is, hogy Szent István, amikor a lázadó Koppány leverését követően a pannonhalmi monostornak adta a somogyi tizedeket, egyházigazgatási szempontból voltaképpen a monostor alá rendelte volna Somogyot, s az ezért nem szerepel a veszprémi egyházmegyéhez tartozó világi igazgatási egységek felsorolásában. Ez a magyarázat azonban nem kielégítő, mert a püspöki joghatóság nem korlátozódott a tizedszedés jogára, azaz abból, hogy a pannonhalmi apát birtokolta a tizedeket, nem következik egyszersmind az, hogy az egyházigazgatás minden más vonatkozásában is Pannonhalma apátja lett volna az illetékes. Világosan kiderül ez a 13. század eleji helyzetből, amikor is Uros pannonhalmi apát számos perben biztosította monostora jogait a somogyi tizedekhez, miközben Somogy kétségtelenül a veszprémi egyházmegye része volt. Amellett, hogy ez a helyzet már Szent István idejében kialakult, két további érv is felhozható. Egyfelől nincs tudomásunk arról, hogy a 11-12. század folyamán Somogyot újonnan csatolták volna a veszprémi egyházmegyéhez, vélhetően azért, mert ilyesmi nem is történt. Másfelől viszont annak nagyon is határozott nyomát találjuk forrásainkban, hogy Somogy már 1002 előtt a veszprémi püspökséghez tartozott. A somogyi tizedeknek a pannonhalmi apátság részére történő adományozásával egyidejűleg ugyanis Szent István király kárpótlásként a veszprémi „Szent Mihály egyháznak ..., azaz a megyéspüspöknek" adta Kortó udvarházat tartozékaival együtt. Nyilvánvaló, hogy a veszprémi püspökséget csak az esetben kellett kárpótolni a Pannonhalmának adott somogyi tizedekért, ha Somogy a püspökség egyházmegyéjéhez tartozott az adomány időpontjában, illetve azt megelőzően. Az elmondottakból szükségképpen adódik az a következtetés, hogy az 1009-ben említett Kolon a magában foglalta a későbbi Zala és Somogy megyéket. Kolon megye területe ugyanakkor a Drávától délre elterülő középkori Szlavónia nagy részre is kiterjedt. Téves ugyanis az a széles körben elterjedt vélekedés, mely szerint Szlavóniát Szent László hódította volna meg horvátországi hadjáratával (1091) egy időben, vagy nem sokkal azt megelőzően. Ez a történet a 13. század elején született meg azon per során, amelyet a zágrábi püspökség folytatott a pannonhalmi apátság ellenében Somogy megye drávántúli tizedeiért. Szlavóniát a magyarság valójában legkésőbb a 10. század közepére katonai ellenőrzése alá vonta. Ennek megfelelően utóbb mind a zalai, mind a somogyi várispánság rendelkezett földekkel Szlavónia területén, s számos drávántúli birtokról jegyzik meg forrásaink, hogy azok Zala, illetve Somogy megye területén fekszenek, jóllehet a 13. század első harmadára a két megye déli határa a Dráva mentén állandósult. A nagy kiterjedésű Kolon megye kialakulásának folyamatát forrásaink — hasonlóan a legtöbb megye esetéhez — nem világítják meg, s ezért a források hiányából fakadó űrt kénytelenek vagyunk feltételezésekkel áthidalni. Kolon esetében ezek kiinduló pontja a magyar krónikáshagyomány azon híradása lehet, amely szerint „Zalában, a Balaton körül" Vérbulcsú vezér foglalt magának szállásterületet. Bulcsút mind a 14. századi krónikakompozíció, mind Kézai Simon krónikája a honfoglaló vezérek között szerepelteti, ami azonban nyilvánvaló tévedés, hiszen az augsburgi csata (955) után, feltehetően javakorabeli férfiként kivégzett Bulcsú aligha lehetett a félévszázaddal korábban lezajlott honfoglalás aktív résztvevője. A szállásterületére vonatkozó hírt azonban mégsem lehet teljesen légből kapottnak minősíteni, hiszen 13-14. századi adataink arra vallanak, hogy valóban a mai Balaton-felvidék 33