Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Kapiller Imre: 56 Zalában

KapillerImre: 1956 Zalában 1956 Zalában 1956. október 23-a reggelén — miként az ország nagy részén - az élet látszólag ugyanúgy indult, mint más napokon. Semmi látható jel nem utalt arra, hogy a nap folyamán olyan események következnek be, amelyek alapjaiban rengetik meg a nemcsak idehaza, illetve Kelet-Európában, de a „szabad világban" is a legtöbbek által érinthetetlennek hitt világot. E napra vonatkozóan jellemzőnek értékelhetjük a Nagykanizsán állomásozó tüzérosztály parancsnokának a forradalom leverése utáni jelentését, mely szerint 23-án „Semmi zavaró körülményt nem észleltünk..., minthogy azok létezéséről nem is tudtunk.". Márpedig aki akárcsak az előző estéjét a rádió mellett töltötte, értesülhetett bizonyos — vérmérséklete szerint — zavaró, vagy éppen lelkesítő körülményekről. A Kossuth rádió este 8 óra előtt helyszíni tudósításban számolt be a Budapesti Műszaki Egyetemen, illetve a Közgazdaságtudományi Egyetemen zajló diákgyűlésekről. Ismertette az ott megfogalmazott felhívásokat, illetve követeléseket. „Az egyetemisták vita után minimális ellenzékkel, elsöprő erejű szavazással kimondták, hogy a DISZ-ből kiválva megalakítják az egyetemi ifjúság szervezetét." Ugyancsak lázasan ülésezett a Petőfi kör vezetősége, ahol határozatban követelték Rákosi eltávolítását a hatalomból, Nagy Imre és társai bevonását a párt vezetőségébe, valamint Farkas Mihály ügyének nyílt tárgyalását. Aki nem hallotta a rádió esti műsorát, az a megyei lapból minderről nem értesülhetett, így 23-án meglepetten hallhatta a 13 órakor elhangzott bejelentést, hogy a Belügyminisztérium nem engedélyezi a diákság előző nap, a Budapesti Műszaki Egyetemen megfogalmazott követeléseinek 16. pontját, a Lengyelország melletti szolidaritási tüntetést. Az eseményektől távol élő médiahallgató zavarodottsága nyilván csak növekedett, amikor nem egészen másfél óra múlva beolvasták Piros László belügyminiszter közleményét, mely szerint feloldja a gyülekezési és felvonulási tilalmat. Ettől kezdve az események már megállíthatatlanok voltak. A lengyelek melletti — békésnek induló — felvonulás néhány órán belül rendszerellenes tüntetéssé, majd — miután az esti órákban a tömeg megostromolta a Szabad Nép székházát, és fegyveres harc robbant ki a rádió épületénél - felkeléssé vált. A riasztó hírek hatására 23-án este összehívták az MDP Zala Megyei Végrehajtó Bizottságát (Vb-t), amely kibővített üléséről, illetve az ott elfogadott határozatáról táviratilag értesítette a Központi Vezetőségét. E szerint a Végrehajtó Bizottság „.. .egyetért a legszélesebb néptömegek azon követelésével, hogy Nagy Imre elvtársat a Központi Vezetőség azonnal vegye vissza a párt és állami felső vezetésbe". Másnap ugyancsak ülésezett a DISZ Zala Megyei Végrehajtó Bizottsága, a Hazafias Népfront Zala Megyei Bizottsága, valamint a Megyei Tanács VB is. E három testület — eUentétben a párt VB-vel - szinte megismételte a budapesti események „gerői" minősítését, elítélte „az ország fővárosában a fasiszta csőcselék magatartását", leghatározottabban tiltakozott az „ellenforradalmi terrort elkövető banditák támadása ellen". A Zala rendkívüli kiadásának október 25-i száma közölte a megyei párt VB egy újabb, a Központi Vezetőséghez címzett táviratát. E szerint a „...VB kollektívája nagy lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel üdvözli a Politikai Bizottság határozatát Gerő Ernő elvtárs felmentéséről és Kádár János elvtárs megbízatásáról. Meggyőződésünk szerint ezzel elhárult az utolsó akadálya annak, hogy a párt megoldja azokat a súlyos bel- és külpolitikai kérdéseket, amelyek a jelenlegi válságot felidézték". Ugyanazon napon a Zala: „Megyénkben rend van és kibontakozást váró bizalom" címmel közölt vezércikket. Az írás szerint: „Örömmel regisztráljuk, hogy a párt és a kormány iránti bizalom nem ingott meg a vészes vihar egyetlen percében sem Zala megyében. A felszabadulási emlékmű ledöntése. Bá^akerettye, 1956 (Csonkás Sándor felvétele, Magyar Olajipari Múzeum). 297