Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Zsoldos Attila: Zala megye birtokviszonyai az Árpád-korban

Zala megye ezer éve például a megye északi részén birtokos Salamonváriak - szintén valamely nemzetségből váltak ki. A Zalában birtokos nemzetségek jelentős része eredetileg az ország más tájain volt otthon, s csak másodlagosan szerzett a megyében birtokot magának. A jelentősebb nemzetségek közül ezek közé tartozik a főként a Kisalföldön és Somogyban birtokos Győr nemzetség vagy a Csákok, akiknek kisebb birtokaik voltak a megyében, illetve a Pecek, a Rátótok, Szalókok és a Tomajok, akik viszont idővel jelentősebb birtokokra tettek szert Zalában. A Pecek birtokai (Hídvég, Hosszúfalu, Keszthely, a Gógánfa határába beolvadt Máh és Vindornyaszőlős egy része) a Balaton nyugati végének vidékén elszórva feküdtek, a Szalókok a Mura mellett, Bekcsény közelében birtokoltak egy jelentősebb uradalmat. A Veszprém és Nógrád megyéből ideszármazott itáliai eredetű Rátótok Gyulafi-ága a Balaton-felvidéken szerzett birtokokat magának (Gyulakeszi, Lovas, Szepezd és Zánka egy része), s itt építette fel a 13. század második felében Csobánc várát, míg a nemzetség egy másik ága Felsőörsön birtokolt. A Tisza mellett is birtokos Tomaj nemzetség, mely talán besenyő eredetű lehetett, a nemzetség nevével azonos nevet viselő (Badacsony- és Lesence-)Tomaj mellett az ezek közelében fekvő Vita és Zsid részeit is birtokolta, de királyi adománynak köszönhetően voltak javai a veszprémi határ közelében (Galsa), illetve a Mura felé eső részeken (Kozár, Tolmács). A szomszédos megyékben, elsősorban Vasban honos nemzetségek egy része is szert tett az idők során zalai jószágokra: a Geregyéknek Zalaegerszegtől északra, Pozva környékén volt több birtoktestük, de birtokoltak Zalában a Jakok is (Gyűrűs, Zalavég). A nagyúri nemzetségek között három olyan akad, amelyek sorsa elválaszthatadanul összefonódott Zala megyéével. Ezek egyikének, az Atyusznak az eredete ismeretlen, ám feltűnő, hogy a nemzetség birtokait ott találjuk, ahol a már említett krónikáshagyomány szerint Bulcsú szállásterülete volt. Ennek megfelelően a nemzetség birtokai „a Balaton körül" feküdtek, behálózván az egész Balaton-felvidéket Kövesdtől Győrökig. Birtokoltak a ma is Zalába eső Válluson, illetve Halápon, Szigligeten, Monostorapátiban, a Kál-völgyben, Révfülöpön, Zánkán, Vászolyban, Balatonudvariban, Balatonszőlősön, s meglehet, hogy a nemzetség egyik tagjáról kapta a nevét a mai Salföld. Ennek a helyzetnek a kialakulása a legvalószínűbben azzal magyarázható, hogy Koppány leverése után az Atyuszok őse az egyike lehetett azoknak, akik a Bulcsú törzsének a lázadókkal tartó maradékaitól elkobzott javakból adományt nyertek. Az Atyuszok régi és előkelő nemzetség voltára utal, hogy már a 12. század elején monostort alapítottak Almádon (a mai Hegyesd közelében). Az apátság mára elpusztult, de emlékét őrzi nevében a szomszédos Monostorapáti, amely egyike volt az Atyuszok által a monostornak adott birtokoknak. Az előkelő zalai nemzetségek közé tartozott a Tűrje is. Ennek birtokai — Barabás, Batyk, Bér, a mára elpusztult Hídvég és Öcsé, Szentgrót, (Tüske-)Szentpéter, Udvarnok és Vitenyéd — jószerével egybefüggő tömböt alkottak a nemzetségével azonos nevet viselő Tűrje környékén, ahol a nemzetség monostora is felépült. A nemzetségből származó Béri és Szentgróti családok a középkor későbbi évszázadaiban is a jelentősebb zalai birtokosok közé számítottak. A harmadik ízig-vérig zalainak tekinthető nemzetség, a Hahót, az országba Nyugatról bevándorolt, ún. advena-nemzetségek egyike volt. Ősük viszonylag későn, a 12. század közepén telepedett meg Magyarországon, s a rokonság kisvártatva a nagybirtokos előkelők közé emelkedett. Míg az Atyuszok a Balaton-felvidéken, a Hahótok elsősorban a megyének a Balatontól nyugatra eső részében birtokoltak, forrásainkban több tucat birtokuknak maradt nyoma. Birtokállományuk alapjait nyilvánvalóan királyi adományok vetették meg, és a későbbiekben szintén szereztek ily módon birtokokat (Kerecseny, a mai Murakeresztúr, Palkonya), de a vagyont vásárlás révén is gyarapították: így jutott például a nemzetség egyik ágának kezére a mai Alsólendva. A nemzetség a 13. századra három ágra szakadt, melyek alapítói a nemzetség névadó ősének, Hahóinak az unokái voltak. Arnoldtól származott a 14. század utolsó negyedében kihalt Hahóti család, ennek az ágnak a birtokai az Árpád-korban részint Zala megyének a Pölöske patak és a Mura folyó menti részein, részint pedig más megyékben (Sopron, Vas, Somogy, Pozsega) feküdtek. Arnold fivére, a tatárjárás során meghalt Búzád leszármazottai voltak a Csányi, a Söjtöri és a 14. század végén kihalt Szabari családok ősei. Az ág, amelyet forrásaink Búzád után időnként Búzád nemzetségnek is mondanak, Zala megyében főként a Zala folyó jobb partján, Oltárc vidékén és a Muraközben birtokolt, de voltak jószágai Vas, Sopron, Somogy megyében, valamint a Dráván túl is. A harmadik ág Arnold és Búzád unokafivérének, Hahótnak a leszármazottaiból állt. Ennek a Hahóinak a fia - szintén Hahót - volt az őse a nemzetségből származó rokonságok közül az egyetlen olyan családnak, az alsólendvai Bánfiaknak, mely a kései középkorban is a főrangú famíliák közé tartozott. Az ág részint a nemzetség nevét viselő Hahót környékén, főként azonban a Mura mentén birtokolt, ahol is a vidék benépesítésében ennek az ágnak a telepítései jutottak főszerephez. A kevésbé előkelőnek számító és jóval szerényebb birtokállománnyal rendelkező nemzetségek közül a Damasák a Muraközben birtokoltak, a Gyovad nemzetség a mai Nagykanizsa környékén volt otthon, a Gyüre nemzetség jószágai a Kerka mentén feküdtek, míg a Tátika nemzetség Sümeg környékén rendelkezett kisebb birtoktestekkel. Zalából sem hiányzott a jelentéktelen, egyetlen faluban birtokos nemzetségek típusa: ilyen volt az Aracsán birtokos Aracsa, az Arácson honos Nyír, s az Aracsákhoz hasonlóan a falujuk nevét viselő Tekenye és Terkenc nemzetség. Néhány jómódú rokonságot ugyanakkor, mint amilyenek a már említett Salamonváriak vagy a Rajkiak, nem tudunk egyetlen ismert nemzetséghez sem kapcsolni. E nemzetségek és rokonságok társadalmi helyzete többé-kevésbé megfelelt a 13. század elejétől kezdve királyi szervienseknek nevezett társadalmi csoporténak. 40