Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Zsoldos Attila: Zala megye birtokviszonyai az Árpád-korban

Zala megye birtokviszonyai az Árpád-kor folyamán természetesen nem voltak változatlanok: királyi adományok, vásárlások, az öröklésjog intézményei által befolyásolt birtokmozgások folyamatosan átrajzolták a megye birtoktérképét. A folyamatos és a birtokoknak egyszerre csak kis hányadát érintő változások mellett volt azonban több olyan folyamat, amelyek a birtokstruktúrában mélyreható átalakulásokat eredményeztek. Ezek egyike az az - egyébként országszerte megfigyelhető - tendencia volt, amely a királyi és a magánbirtokok közötti arányok megváltozásában mutatkozik meg. A 11-12. században az ország birtokstruktúrájára a királyi birtokok nyomasztó túlsúlya volt a jellemző, az Árpád-kor utolsó évszázadában azonban ez a helyzet viharos gyorsasággal megváltozott. A 12-13. század fordulójától kezdve, de főként II. András uralkodásának első két évtizedében, a királyi birtokadományok addig soha nem tapasztalt bőkezűséggel áradtak mindazokra, akik élvezték az uralkodó kegyét. Az adományok statisztikai jellemzőinek felméréséhez adataink nem elégségesek, az azonban világosan látszik, hogy a királyi birtokok száma — az addigi adományok által megkímélt várispánsági földeké is — a 13. század első évtizedeiben jelentősen megcsappant. András adománypolitikáját fia, Béla herceg - a későbbi IV Béla — ellenezte, s jóllehet sikerült elérnie, hogy apja felhatalmazást adjon neki a birtokadományok felülvizsgálatára, az 1228 és 1231 között végrehajtott akció nem járt különösebb eredménnyel, mint ahogy a Béla trónra lépte után felújított birtokvisszavételek (12351239) sem voltak képesek visszaállítani a királyi birtokok korábbi túlsúlyát: csak arra bizonyultak elegendőnek, hogy lefékezzék az uralkodói birtokállomány további apadását. Mindkét akció idején működtek királyi földek visszavételére kiküldött bizottságok Zalában is. A királyi birtokok eladományozásának újabb felgyorsulása országszerte IV. László király kiskorúságának éveire (1272-1277) esnek, s Zalában is ebben az időszakban pecsételődött meg a helyi várispánság sorsa. A királyi és a világi magánbirtokok közötti arányoknak az utóbbiak javára történt módosulása messzemenő társadalmi változások előtt nyitott utat. A másik olyan fejlemény, mely jelentős mértékben átalakította a birtokviszonyokat, a 13. század közepe táján kibontakozó várépítési hullám volt. A tatárjárás (1241-1242) katonai tapasztalatai rávilágítottak arra, hogy az országban kevés a kor fogalmai szerint korszerűnek mondható vár, s a katasztrófa után a királyi hatalom, miközben maga is építtetett várakat - így épült fel Zalában például 1260 után a szigligeti vár —, arra ösztönözte a birtokosokat, hogy várakat emeljenek. A várépítkezésekből az egyházi nagybirtok is kivette a részét - a veszprémi püspökség építtette Zalában a sümegi és a tátikai várat —, az új várak túlnyomó többségét azonban a világi birtokosok emeltették. Jellemző e tekintetben, hogy Zala megyében az írott forrásokból és régészeti adatokból ismert Árpád-kori várak mintegy fele a Hahót nemzetség birtokain épült fel (egyebek mellett Alsólendva, Csáktornya, Pölöske és Sztrigó tartozik ezek közé), de a várépíttetők között találjuk a Rátótokat (Csobánc), az Atyuszokat (Hegyesd), a Csábiakat (Résznek) és a Türjéket (Szentgrót) is. Míg a 11-12. század folyamán egy-egy birtokos különböző birtokai egymástól függetlenek voltak, s csak az azonos birtokos személye kapcsolta őket össze, a magánvárak megjelenésével ez a helyzet megváltozott. A várhoz ugyanis többkevesebb faluból, illetve birtokból álló uradalom tartozott. A Hahót nembéli Arnold fia Miklós Pölöske nevű várának tartozékai között 1270-ben tucatnyi birtokot soroltak fel, s amikor 1299-ben a Tűrje nembéliek megosztoztak birtokaikon, a szentgróti vár uradalma négy faluból állt. Vár és uradalma egymástól elválaszthatatlan egységet alkotott: ha a vár gazdát cserélt, sorsában a hozzátartozó falvak is osztoztak. A birtokstruktúrában a világi nagybirtokosok javára történő változások és a magánvárak megjelenése megteremtette az alapjait annak, hogy a nagybirtokos előkelők a 13. század utolsó negyedében a királyi hatalomtól független, s olykor azzal a siker reményében szembeszálló, önálló politikai erőként lépjenek fel. A jelenség egyik első nyomát éppen Zala megyében figyelhetjük meg, ahol is Pölöske várának ura, Hahót nembéli Miklós 127041 Zsoldos Attila: Zala megye birtokviszonyai a% Árpád-korban Csák főispán címere, 1208.