Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A török háborúk kora (1540-es évek–1690) - Németh József: A reformáció

Zala megye ezer éve A szöveg a mai olvasó számára már alig élvezhető, saját korában azonban nagy népszerűségre tett szert. Bornemissza Péter énekeskönyve is közölte, több vallásos témájú vers nótajelzése is e műre, mint közismert dallamra utalt, s a Thury György halálát megörökítő krónikás ének dallamjelzése is Szeremlyéni művének első sorait idézi. Egy évtizeddel később, 1554-ben is működött katolikus plébános Kanizsán. Igaz, már alig-alig tekinthető katolikusnak, hiszen: „Demeter a plébános, idős, fiatalt vett feleségül, két szín alatt áldozik, a káplán is karing és harangozás nélkül, külső tiszteletadás nélkül viszi a szentségeket a beteghez, nem tudja rászánni magát a plébános, hogy megjavuljon." - olvassuk az egyházlátogatási jegyzőkönyvben. A Zrínyiek kevésbé voltak türelmesek: Zrínyi György 1570-től kezdve kegyetlenségig menő módon bánt a katolikus papokkal, s meg sem tűrte őket birtokain. Ugyanilyen — anyagi érdekektől is motivált - türelmetlenség jellemezte a Hagymásiakat, akik - elsősorban Szentgrót és Tűrje környékén — a maguk számára szerezték meg a volt szerzetesi javakat, s az ő harácsolásuk áldozata lett a türjei premontrei prépostság is. Nem álltak egyedül azzal a törekvésükkel, hogy az egyház vagyonát megkaparintsák. Szentmihályon Zele Jakab is elfoglalta a plébánia javait, a plébánost szidalmazta, végül elüldözte. A lutheri tanok gyors terjedésének másik fontos feltétele volt, hogy ez időre a katolikus egyház ereje soha nem látott módon meggyengült. A veszprémi egyházmegye élén például két évtizeden keresztül nem állt felszentelt püspök. A plébániák egy része pap nélkül maradt, 1550-ben a zalai főesperesség 172 plébániájából nem volt plébános 78 helyen, 4 plébánia pedig teljesen néptelen. 1544-ben már csak 101 plébániát és 4 filiát tartottak számon, de ezek közt is húsz helyen nem volt plébános, s mindössze 17 plébánost minősíthetett kifogástalannak a vizitáció. A többiek nem látták el feladatukat, nem miséztek, a papok többsége ágyast tartott, legalább fele nős volt. Utóbbit legálisan is számon tartották, elfogadták. 1541-ben Gergely áldozópap, bárándi plébános malmot kapott ajándékul, az adomány fiának és leányainak is szólt, „jövőben nemzendő mindkét nemű gyermekeinek." 1548-50-ben a zalavári plébánosnak és nejének, Veronikának két lánya kapott egy jobbágytelket. Nem alaptalan az a feltételezés, hogy a nem megfelelőnek tartott papok egy része már az új tanítások híve, s néhány helyen, például Söjtőrön meg is jegyzik az összeírok, hogy a pap luteránus. A papság műveltségi színvonala általában alacsony volt. Az 1554-ben végzett canonica visitatio bizottságának tagjai közül csak Gáspár egerszegi plébános volt magister és a püspöki helynök, Szepetneki Gáspár. A papság nagyobb része magasabb iskolát nem végzett. A középkori papnevelés a megváltozott műveltségi körülmények között kudarcot vallott. Egészen természetes, hogy az alsó papság tájékozatlanul és határozadanul állott az eléjük meredő újszerű, de a régihez sok tekintetben hasonlító tanítással szemben. Kecseti Márton püspök aposztáziájával (hitehagyásával) nemcsak rossz példát adott, hanem meg is zavarta a papságot. A zavart fokozta, hogy a 16. század közepére Zala megyében is lényegében megszűntek a kolostorok. A zalavári bencés apátságban már 1535-ben Háshágyi Ferenc a kommendátor, aki nem szerzetes, s halála után egy évtizedig nincs is apát. 1553-tól Mezőlaki Ferenc tölti be az apáti tisztet, szintén nem szerzetes, özvegy világi férfi. A ferences kolostorok is ez időben szűnnek meg: Fakosról, Kanizsáról az utolsó adat 1533-ból maradt ránk, Szentgrótot 1542-ben, Keszthelyt 1554-ben, Muraszemenyét 1556-ban, Egervárt az 1560-as években, Tárnokot 1565 után említik utoljára kolostorként. Többségüket várrá alakították át. A türjei premontreiek kolostorát a református hitre tért Hagymásiak dúlták fel több alkalommal is 1541 után. A század közepén a kötelező legalább 12 szerzetes helyett már csak a prépost volt egyedül, aki a plébánosi teendőket is ellátta. II. Két évtizeden keresztül nemcsak a zalai reformációnak, hanem művelődéstörténetének is kiemelkedő helyszíne Lendva. A Hahót nemzetségből származó Bánffyaknak a kis lendvai dombot koronázó vára a század közepén a békesség és a kultúra olyan kis szigete volt, ahol jó szívvel, türelemmel támogatták a reformációt. A famifia már az előző évtizedekben külföldi egyetemekre küldte tehetséges fiait, s a család északabbra szakadt ága segítette Bornemissza Pétert, a század egyik legszínesebb, sokoldalú íróját is. Lendvát 1550 táján István birtokolta, akit azonban hivatala sokszor elszólított hazulról. 1552-ben Pápán szolgált, később zalai főispán lett. Hazának őrzője, udvarának jó szelleme felesége, Guthi Országh Magdolna asszony volt. Jeles kertész, jó háziasszony, művelt társalgó lehetett, aki gyermekei mellett több jeles deákot is tartott: Orbonai Rácz Györgyöt, Zudoholyi Andrást, Szentgyörgyvölgyi Bakács Farkast. Az első itt keletkezett irodalmi alkotás, amely már biztosan protestáns szemléletű, Tőke Ferencnek 1553-ban kelt verses, tanító célzatú költeménye. A szakirodalom Spira históriája néven is emlegeti. Spira Ferenc olasz jogtudós volt, 1542 körül csatlakozott a reformációhoz, ezt azonban később megbánta, s vissza kívánt térni a katolikus egyházba. Ez a nyilvánosság előtt elhangzó vallomástételt jelentette. Mindez annyira megzavarta Spirát, hogy lelkibeteg lett, nem tudott ételt sem venni magához. Betegsége idején többen meglátogatták, csodájára jártak, a látottakat néhányan le is írták, ezek egy része nyomtatásban is megjelent. Tőke a Spiráról szóló híradások bázeli kiadásából dolgozott, nem egyszerűen lefordítva azt, hanem annak alapján önálló munkát készített, több hasonló tudósítás elemeit is belefoglalva. A szerzői szándék már a kor divatját követő hosszú címből is kiderül: „Az istennek röttenetes haragjáról és büntetéséről, ki megjelentetett ez mostani időben, az Spira Ferenc doktorban azoknak példájára, kik az hitet megesmérvén megtagadják, avagy eltitkolják. Szorzotté Tőke Ferenc Alsó Lyndván." 98