Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Zala megye kialakulásától a török háborúk kezdetéig (1000–1540-es évek) - Zsoldos Attila: Zala megye birtokviszonyai az Árpád-korban

Zala megye ezer éve ben német zsoldosok segítségével pusztította a környéket várából, az ellene küldött zalai ispánt pedig megölte, seregét szétszórta. Az önnön erejükre ráébredő nagybirtokosok az 1270-es évektől kezdődően országszerte olyan uralmi körzetek kiépítésére törekedtek, amelyen belül csupán egyeden akarat érvényesült, az övék, s a magyar történetírás ezeket a magánhatalmakat nevezi hagyományosan tartományuraságoknak. Zalában egyetlen helyi nagybirtokos sem volt képes önálló tartományuraság kiépítésére, ami annak tulajdonítható, hogy a szomszédos Vas megye volt a szíve az oligarchák egyik első és sokáig legsikeresebb képviselői, a Héder nembeli Kőszegiek territóriumának, akik a jelek szerint igen korán kiterjesztették befolyásukat Zala megye területére. IV. László király már 1275 végén csatát vívott az ellene lázadó Kőszegiekkel Zalaszegnél — a mai Zalabér táján —, ám sem ekkor, sem a későbbiekben nem sikerült megtörnie a Kőszegiek hatalmát. Zala megye az 1270-es évek közepétől 1321ig a Kőszegiek érdekszférájába tartozott, annak minden következményével együtt. A Kőszegiek zalai hatalma részint itteni birtokaikon, részint Zalában birtokos familiárisaikon nyugodott. A Kőszegiek különféle módokon tettek szert birtokokra a megyében: a család hatalmát megalapozó Henrik fia, János (Iván) 1291-ben elfoglalta a veszprémi káptalan birtokát, (Zala-)Egerszeget, ugyanő a Geregye nembéliektől zálogjogon szerezte meg a vasi határ közelében fekvő Pozvát, s a 14. század elején a Kőszegiek kezén találjuk Pölöskeszeget és Kehidát is. Ez utóbbi minden bizonnyal már 1278-ban a Kőszegieké volt, hiszen aligha lehet véletlen, hogy a Kőszegiek által trónkövetelőként felléptetett velencei András herceg — a későbbi III. András király — ez évben éppen Kehida mellett adott ki oklevelet. A Kőszegiek zalai hatalma mindazonáltal elsősorban a várak birtoklásán nyugodott: a 14. század elejére a kezükre jutott Alsólendva és Pölöske éppúgy, mint Szigliget és Tátika, miközben Kanizsa és Lenti várát alkalmasint maguk a Kőszegiek emeltették. A Kőszegiek zalai térnyerése természetszerűleg közvetlenül érintette a megye birtokosait, s jó néhányan közülük a nagyhatalmú oligarchák szolgálatába álltak. A familiaritás intézménye egyébként is módot adott arra, hogy a família ura a neki szolgálókon keresztül saját birtokai határain túl is érvényesítse befolyását, s a Kőszegiek éltek is ezzel a lehetőséggel. A Kőszegi-familiárisok között a kisebb birtokosok mellett a Hahót, a Péc és a Szalók nemzetség Zalában birtokos tagjait is ott találjuk, s Kőszegi András embere volt az a Salamonvári Salamon, aki 1315 táján feldúlta Csabi nembéli Herbord várát, Reszneket. A tartományúri hatalom jelenléte az ilyen és ehhez hasonló erőszakos akciók következtében megint csak alaposan felforgatta a megye birtokviszonyait. A Kőszegiek mintegy félévszázados zalai uralmát I. Károly király 1321-ben törte meg. A királyi hatalom helyreállítása részint az ellenszegülők birtokainak elkobzása, részint pedig a korábbi időszak törvénytelen birtokszerzéseinek felülvizsgálata révén a megye birtoklástörténetében is új fejezetet nyitott.