Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

A polgári megyétől a rendszerváltásig (1849–1990-es évek) - Káli Csaba: Zala megye mezőgazdasága a Kádár-korszakban (1956–1990)

Zala megye ezer éve hatása is, nőtt a különbség a jól működő és a rosszul gazdálkodó egységek között. Mindezek a jelenségek — országosan is — egyre sürgetőbbé tették a szövetkezetek egyesítését. Ez a folyamat kezdettől fogva sok személyi és más egyéb konfliktus közepette ment végbe, amelyek leggyakrabban a vezetők személyi érdekei, a tsz központok kijelölése, a termelési és jövedelmi különbségek révén jöttek létre. A zalai tsz-ek szervezeti rendje a hetvenes évek közepére stabilizálódott, lényegében ez a struktúra maradt meg a nyolcvanas évek végéig. 1967-ben a szövetkezeti érdekképviseletet új alapokra helyezték, létrehozva a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát. Ennek megfelelően jöttek létre a területi szövetségek, Zalában kettő is, az észak- és a délzalai. Ezek 1976. január l-jén egyesültek Mezőgazdasági Szövetkezetek Zala Megyei Szövetsége néven. Még az 1967-es évhez kapcsolódik egy akkor már pusztán adminisztratívnak tűnő, de mégis nagyon fontos lépés, amely az akkor jogilag még a tagok tulajdonában lévő területet szövetkezeti tulajdonná nyilvánította. A hetvenes évek egyesülési, egyesítési hullámának lezárultával, az 1980-as statisztikai adatok szerint Zalában 54 szövetkezet működött, átlagosan 3.919 ha területen. A foglalkoztatottak száma 20.672 volt, havi átlagkeresetük 3.142 Ft-ra rúgott. Ekkor egy átlagos zalai tsz területének a felét hasznosította szántóként, a termőterület átlagos aranykorona értéke 12,7 volt. A nyolcvanas években rohamosan csökkent a tsz-ekben foglalkoztatottak száma (1990: 12.926), és az objektív okok mellett már a gazdasági válságot is jelezte, hogy az ekkor létező 54 nagyüzemi gazdaságból (állami gazdaságokkal együtt) 38-at mint kedvezőtlen adottságút soroltak be. A nyolcvanas években vált igazán divattá - sokaknál mint túlélési stratégia - a melléküzemági (ipari, szolgáltató) tevékenység. A rosszul szervezett, eleve rossz adottságokkal bíró szövetkezeteken azonban ez sem segített. A mezőgazdaság szocializálásában már a negyvenes évek végétől nagy szerepet szántak a gépállomásoknak. Mivel sem az egyéni gazdák, sem pedig a szövetkezetek nem rendelkezhettek nagyobb mezőgazdasági gépekkel, ezért a gépi munkák elvégzését kénytelenek voltak a pontosan a gépmonopólium céljából létrehozott - gépállomásoktól megrendelni. Zala megyében az első gépállomást — még 1948 végén — Keszthelyen állították fel, amely éppen a századik volt akkor az országban. 1949 tavaszán sorra alakultak a gépállomások Lentiben, Palinban, Pölöskén és Türjén. Ezeket követték 1950-ben Felsőbagod, Letenye, Orosztony, Zalatárnok, végül 1951-ben Csesztreg és Szentliszló. A megválasztott telephelyek nem mindig voltak a legszerencsésebbek, ezért több gépállomás hamarosan meg is szűnt. Ezek sorát a legkésőbb alakult szentliszlói nyitotta meg már 1954-ben. A gépállomások 1956-ig szervezetileg és főleg pénzügyileg nem voltak függetlenek, ezen a helyzeten csak 1957-ben történt változás, miután önálló vállalati elszámolást folytathattak. Ugyanebben az évben szűnt meg a lenti gépállomás, beolvadva a csesztregibe. A koncentráció tovább folytatódott 1960-ban is, amikor az orosztonyi gépállomást hozzácsatolták a nagykanizsai (palini) állomáshoz. 1964-ben megszűnt Zalatárnokon is a gépállomás. A megmaradt hat gépállomást, valamint a megyei központjukat 1968. január 1-vel összevonták, megalakítva Felsőbagod központtal a Mezőgazdasági Gépjavító és Szolgáltató Vállalatot. Ekkorra már a gépállomások elveszítették eredeti funkciójukat, hiszen a központi rendelkezések értelmében gépeiket, eszközeiket a hatvanas évek végére szinte teljes egészében át kellett adniuk az újonnan alakított tsz-eknek. Ettől kezdve, a többszörös szervezeti változáson átesett, megmaradt egységek javító-szerelő szolgáltatást és gyártást végző ipari vállalatokká nőtték ki magukat. A mezőgazdaság szocialista jellegének erősítésében már kezdettől fogva fontos gazdasági - és legalább annyira jelentős politikai — szerepet kaptak az állami gazdaságok. Zalában a mezőgazdaság állami szektorát 15 gazdaság képviselte, amelyek központjai 1957-ben a következő településeken voltak: Alsórajk, Andráshida, Egervár, Kápolnapuszta, Nagykapornak, Pakod, Pölöske, Pördefölde, Szépeinek, Zalaapáti, Zalalövő, Zalaszentgrót, Zsigmondháza, és a két tangazdaság: Kehida, Nagykanizsa. A gazdaságok erős tagoltsága, a nem mindig jól megválasztott központ gyengesége és a gazdaságosság követelményei — a gépállomásokhoz hasonlóan — itt is konA palini gépállomás szerelő csarnoka, 1965. okt. 18. (Tóth Antal felvétele). 302