Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690–1849) - Bíró Friderika: A Göcsej a 19. század elején

Bíró Friderika: Göcsej a 19. s^á^ad elején ló, pajta, de itt sorakoztak az ólak, az egész gazdasági udvar építményei. Kisebb parasztgazdaságok portáin a lakóház külön állt, a gazdasági melléképületek körülötte vagy mögötte helyezkedtek el, legtöbb esetben továbbra is megtartva a zárt, tömörített portaképet. A boronafalas építkezés szembetűnő porta építményei a különálló pajták voltak. A kamráspajták, istállópajták, torkospajták különféle változatai épültek vidékünkön. A pajták a gabonacséplésnek, olykor a gazdasági eszközök téli elhelyezésének, nemegyszer pedig egy-egy nagyobb családi esemény színteréül szolgáltak. A különálló gazdasági építmények közé tartoztak a kástuk, kamrák, az ólak és a kutak is, valamennyi a hagyományos faépítkezés jellegzetes jegyeit viselte magán. Délnyugati területünkön egészen a 19. század derekáig az uralkodó építőanyag a. fa volt. A lakó- és gazdasági épületek szinte kivétel nélkül fából épültek. Elenyésző mértékben találjuk nyomát - fő-ként fában szegényebb vidékeken — az ún. tömés- és karókö^ö

s fonott falú építkezésnek. A fában bővelkedő területek faépítkezése változatos. Az épületek és a tetőfedés anyaga, technikája, a díszített építőelemek sajátos arculatúvá formálták a lakó- és gazdasági építményeket. A jellegzetes paraszti lakóház tölgyfatalpakon állt, bárdolt-faragott fenyőboronából épült. A nyílás-záró szerkezetek korábban faragott tölgyfából, fenyőből készültek, de a 18-19. század fordulóján megjelentek már a fűrészelt asztalostechnikával megmunkált szerkezetek is. Az épületek héjazata ebben az időben szinte kivétel nélkül kettőzött zsúpkéve. A hagyományos stílusban épült paraszti lakóházak különféle változatai alakultak ki vidékünkön. A ház külső jellegétől függetlenül alakult belső szerkezeti elrendezése. A tájegység legrégibb ház-típusa a föstöshá^. A füstösház a lakóépület egyetlen nagyméretű fűthető helyisége volt. Kemencéje egyaránt szolgált fűtésre, főzésre, sütésre, füstelvezetése azonban megoldatlan volt: a kemence szájából és a padkáról felszálló füst a lakótérben szabadon terjengett. Nyugat-dunántúli térségünkben a füstösház a 16—17. században még szinte általános volt, a 19. század közepére azonban ez a lakóház-típus eltűnt. Elbontásokkal, hozzáépítésekkel és leválasztásokkal modernizálták a ház lakótereit. Nyugati területeink népi építészetét a 18. századtól egyre inkább a kályhás lakóba^ jellemezte. A szobai cserépkályhák füstelvezetését azonban még sokáig nem oldották meg, a konyhából fűthető kályha tűzteréből a füst a konyhába ömlött vissza. Innen részben a falba vágott ablakszerű nyíláson, részben az ajtó fölötti ún. füstlikon, nagy része a konyhai kettős ajtók fölső nyitott részén távozott. Vidékünkön már a 18. század derekától kezdtek kísérletezni a konyhák füsttelenítésével. Főként paplakások, falusi tanítók és igényesebb kisnemesi családok konyhái épültek már kéménnyel. Ebben az esetben a konyhai kemence és a szobai cserépkályha füstje téglából felhúzott bolthajtásos szabad-kéménybe ömlött. A 19. század második felében pedig egyre több helyen bontották le a sár-kemencéket. Századunk első felére - néhány kivétellel - szinte teljesen megoldódott a lakóházak füsttelenítése. A múlt század eleji göcseji faluképet azonban nemcsak a lazán, elszórtan álló, netán utcasorba rendeződött zsúptetős boronaházak jellemzik. A faluközpontokban álló templomok, kisebb-na-gyobb ún. szoknyás vagy ágasfás haranglábak, út menti keresztek tették teljessé a falvak külső képét. A falvakat körbe ölelő dombtetőkön pedig külön településekként kisebb-na-gyobb épületcsoportok, a zalai szőlőhegyek híres présházai, a „pincék" álltak, s állnak ma is. Nyugati határszélünk, így a göcseji területek paraszti gazdálkodását is nagymértékben befolyásolták a kedvezőtlen földrajzi környezete, a domborzati és a mostoha természeti viszonyok, amelyek hosszú időre visszavetették a vidék földművelését. A nagy kiterjedésű erdők, a szénában bővelkedő mezők inkább az állattartás és az erdőgazdaság kifejlődésének kedveztek. Területünkön az irtásosparlagoló földművelésnek és az erdei legeltető állattartásnak sajátos dunántúli változata alakult ki, amely nemcsak a kedvezőtlen természeti adottságoknak, az elzártságnak, Göcseji fakereszt (Gönczi Ferenc raj^a, Göcseji Múzeum). 143