Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig) - Horváth László: Zala megye őskora

Horváth László: Zala megye őskora A középső bronzkorban, az előző kisapostagi kultúrából kialakult új műveltség, a mészbetétes edények népének kultúrája idején, a Kr.e. 2. évezred középső harmadában Zala keleti széle és az attól nyugatra eső rész között nagy a különbség. A gyönyörű mészbetétes díszítésű edényeiről elnevezett kultúra a Dunántúl legnagyobb részét birtokolta olyan módon, hogy ma már egy-egy törzs szállásterületét is nagyjából meg lehet állapítani. A legnyugatibb törzsé volt a Kis-Balaton területe, ettől nyugatra azonban semmiféle nyomukat nem lehet felfedezni, s azt sem tudjuk, hogy - ha egyáltalán lakott volt - kik élhettek itt, és milyen volt az emlékanyaguk. Ha pedig lakatlan volt, akkor annak mi az oka? A kutatás egyik izgalmas feladata az, hogy erre a kérdésre választ kapjunk. A késő bronzkorban (halomsíros és urnamezős kultúra) a Dunántúl őskorára eddig nem jellemző módon, az északról, északnyugatról jövő támadás, vagy befolyás lett a jellemző és ez a tendencia egészen a római hódításig tartott. A Kr.e. 14. században több hullámban északnyugatról a harcias halomsíros kultúra népének támadása érte a Kárpát-medence középső bronzkori lakosságát. A kultúra elnevezését a vezető réteg temetkezési szokásáról kapta, amikor egy-egy főnök, gazdagabb személy sírja fölé sokszor óriási halmot hordtak össze az alattvalók, vagy a családtagok. Ilyen halomsíros temetkezéseket ismerünk Keszthely határából (Sömögyei-dúlő) is, néhánynál kőkamrát is építettek a halott számára. A híressé vált keszthelyi kőkamrás sír halottjának bronzkardjáról egy típust is elneveztek. Csontvázas sírjaikat ismerjük még Keszthely-Dobogóról, Zalavárról, de hamvasztásos sírjaik is kerültek elő (Rezi). Zala megyét már a legkorábbi halomsíros népesség is megszállta (Esztergályhorváti-Alsóbárándpuszta, Gellénháza), amely valószínűleg a mai Ausztria és Nyugat-Szlovákia területéről vándorolt ide. A gelseszigeti nagyméretű ház (20 x 10 m) már a halomsíros kultúra kicsit későbbi időszakába sorolható. A ház betöltéséből rengeteg ép és kiegészíthető edény került felszínre, de szép számmal találtak bronztűket, tőröket, csontkorcsolyákat is. Külön érdekessége még a lelőhelynek, hogy az ártérhez közeli talajban megmaradt néhány, a tetőt egykor tartó kihegyezett cölöp maradványa. Hasonló földművelő-állattartó falusias jellegű település feltárását napjainkban fejezték be az M70 nyomvonalán, Muraszemenyén. Az egykori balatoni átkelőhelynél, Hídvégpusztáról ismert a legkorábbi torta maradványa, az eperből készült édesség szenült állapotban maradt fenn. A Kr.e. 12. században a Dunántúl is egy újabb északról, északnyugatról érkező műveltség, az urnamezős kultúra hatása alá került. Az új népesség nagyon hamar összeolvadt a helyi, talán rokon lakossággal és így különböző csoportjaik alakultak ki, de volt olyan terület is, ahol a halomsíros népek csupán átvették az urnamezős kultúra jellegzetességeit (pl. Balaton- Brontftbulák Keszthelyről, korai vaskor magyaród-Hídvégpuszta) (balatoni Múzeum). anélkül, hogy összeköltöztek volna. Zala ebben az időszakban erőteljesen benépesült. Lelőhelyeik szinte kivétel nélkül falusias jellegű településekre utalnak, az egyedüli magaslati, erődített település Zalaszentiván—Kisfaludi-hegyen lehetett. A laposabban fekvő hídvégpusztai átkelőhelyet azonban fontossága miatt megerődítették. Az árokkal körülvett települést a temetőjüktől ugyancsak árokkal választották el, melyet délkeleti oldalán kapun keresztül lehetett megközelíteni. A nagyobb lélekszám miatt az árkon kívül is létesítettek egy újabb urnatemetőt. Zala megyében ebből az időszakból számos hasonló temetőt ismerünk még (pl. Balatonmagyaród-Kiskányavár, Garabonc-Ofalu, Hahót-Vadaskert, Petőhenye stb.). Az utóbbi évek egyik legfontosabb e korszakot érintő ásatását NagykanizsaBilkei-dűlőben végezték. A 15-20 udvarházból álló falu egyik udvarházát sikerült teljesen feltárni: középen helyezkedett el a nagyméretű, cölöpszerkezetű, agyagtapasztásos és vörösre festett falu lakóház, mellette a gazdasági épületekkel, valamint rengeteg gabonatároló veremmel. Erről a lelőhelyről származik a Közép-Európában egyedülálló üvegpaszta díszítésű edény is. Hasonló unikum a Pötréte határában talált kincs-lelet, mely egy két részből álló női viselet tartozéka lehetett. 13