Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)

Előzmények (a kezdetektől a magyar honfoglalásig) - Horváth László: Zala megye őskora

Zala megye ezer éve A fiatalabb urnamezős kultúra idejéből, nagyjából a Kr.e. 11-9. századból csak néhány lelőhelyet ismerünk Zalából (pl. Gelsesziget, Magyar szerdahely). A korábbi időszakhoz képest a népesség erősen lecsökkent, a lakosság inkább egy-egy városias jellegű bronzipari központ köré csoportosulhatott, ahol a törzsfőnökök is tartózkodhattak. Vaskor (Kr.e.800-12 körül) Bron^ amulett Regből, késő vaskor (balatoni Múzeum). A késő bronzkor végén újra élesen elválik egymástól az Alföld és Dunántúl története. Míg a keleti rész hosszú ideig a steppe-vidéki lakosság mozgási területévé válik (preszkíta, szkíta, szarmata népek stb.), addig a nyugati rész Közép-Európa vonzási körébe kerül. A korai vaskorban (Kr.e. 800-400) a Dunántúlt a mai Ausztria felől érkező népcsoportok foglalják el a Kr.e. 8. században, a területet hozzácsatolva a keleti Hallstatt kultúrához. A kultúra elnevezését egy nagyon híres ausztriai, Salzburg melletti lelőhelyről kapta. Több csoportjuk alakult ki a Dunántúlon egy-egy törzsi központtal (pl. Sopron-Burgstall, Nagyberki-Szalacska, Pécs-Jakabhegy). Zalában hasonló központ lehetett Zalaszántó-Tátikán, ahol a feltételezett egykori földvár alatt a múlt század végén még több mint 100 halomsír állt, melyek közül néhányat újabban fel is tártak. Ezen kívül Keszthely környéke tölthetett be még fontos szerepet ebben a korszakban, amit néhány kiemelkedő lelet is jelez. A korszak társadalmi és etnikai sokszínűségét mutatják az eredetileg halmokkal fedett gazdag fenékpusztai urnasírok, valamint a rendkívüli ékszer-együttessel (11 bronz ruhakapcsolótű, karperecek, nyakperec, agyaggyöngyök stb. ) eltemetett Keszthely-Árpád utcai női halott. A Keszthely-Vadas kerti temető ezzel szemben a bennszülött késő bronzkori népességhez tartozhatott. Zala többi részén eddig a korai vaskori leletek csaknem teljesen hiányoznak, amit inkább azzal ma-gyaráznánk, hogy ezen a részen nem létesítettek központot, mely összegyűjtötte volna a lecsökkent létszámú lakosságot. A késő vaskor kezdetén, a Kr.e. 4. század elején az Alpoktól északra lévő területekről kiindulva kezdődött el Dél- és Kelet-Európa felé az antik források által többször emlegetett kelta invázió. A hódító, harcias kelta törzsek, feltehetően a túlnépesedés miatt, új területek meghódítására indultak el. így Rómát is többek között megostromolták Kr.e. 387-ben. Egy részük Itáliát végigrabolva Észak-Afrikában zsoldosnak szegődött el, míg másik részük a Pó völgyében telepedett le. Itteni uralmuk azonban nem lett hosszú életű, mivel a terjeszkedő Róma nem sokkal később legyőzte őket (Kr.e. 225-222). A Kr.e. 4. század elején nemcsak Itáliát vették célba a kelták, hanem délkeleti irányba is támadást indítottak. A Dunántúlra betörő kelták először a Balaton-Velence vonaltól északra eső részt foglalták el a pannonoktól. A Dunántúl déli fele és a Kárpát-medence többi része mintegy 100 év múlva került birtokukba. Erről a területről, a 14