Zala Megye Ezer Éve. Tanulmánykötet a magyar államalapítás milleniumának tiszteletére (Zalaegerszeg, 1996)
Újjáépítés és a polgárosodás kezdetei (1690–1849) - Horváth Zita: Úrbéres viszonyok Zala megyében 1686 és 1848 között
Horváth Zita: Úrbéres viszonyok Zala megyében 1686 és 1848 köpött Úrbéres viszonyok Zala megyében 1686 és 1848 között 1686 mind az ország, mind a megye életében fontos fordulópont volt, bár Zala megye egész területe nem tartozott a hódoltsághoz, de Kanizsa várának elfoglalása (1600) után a harcok ütköző vonalába esett. Kanizsától kezdve a Balaton-felvidéken át húzódott a török elleni végvári rendszer, melynek Egerszeg, Csáktornya, Légrád, Sümeg fontos objektumai voltak. Emiatt a török uralom gazdaság-sorvasztó hatása - ha nem is olyan mértékben, mint a Duna-Tisza-közén —, éreztette hatását. Természetesen a gazdaságtörténetben minden esetben hosszú távú folyamatokat kell vizsgálni, az egyes politikatörténeti események nem éreztetik egyszerre hatásukat mégis a török kiűzése, majd a Habsburg-ellenes függedenségi felkelések leverése után jelentős változások sorát figyelhetjük meg, melyek már a gazdasági életre is hatással voltak. A Habsburgok a 17-18. század fordulóján megkezdték a gazdasági és politikai berendezkedésüket Magyarországon, ami Zala megye életében először a legfelsőbb világi nagybirtokos réteg teljes kicserélődésében mutatkozott meg. A kanizsa—homokkomáromi uradalom egy részét a kincstár saját kezelésében tartotta, másik részét Ech bárónak adományozta. A Muraközt Zrínyi Pétertől kobozták el a Wesselényi-féle összesküvésben való részvétele miatt 1670-ben, majd 1720-ban Althan Mihály gróf kapta meg királyi adományként. A muraközi uradalomhoz több mint száz falu és mezőváros tartozott, 1767-ben, az úrbérrendezés idején összes úrbéres területe 27.911 hold volt. Ugyancsak a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétel miatt kobozták el Nádasdy Ferenc országbírótól az alsólendvai, a csobánci és a nempti (lenti) uradalmat, amelyek 1712-ben Esterházy Pál nádorhoz kerültek. Az úrbérrendezés idején ezeket a család feje Esterházy Miklós birtokolta, de a család grófi ágának is voltak birtokai a megyében, ugyanis a devecseri uradalom egy része átnyúlt Zalába. Az Esterházy család birtokainak összes úrbéres földterülete 31.938 hold volt. A belatinci uradalmat többszöri birtokos-váltás után 1725-ben gróf Csáky György és felesége vette zálogba, összes úrbéri földterületük 1767-ben 6.740 holdra rúgott. Az elkobzott Nádasdy-birtok részét képezte a pölöskei és a szentgyörgyvári jószág, amelyet a kincstártól Széchenyi György vásárolt meg 1677-ben. Az úrbérrendezéskor gróf Széchenyi Zsigmond birtokolta, 1.780 hold úrbéres földterülettel. A Festeticsek közül Kemendet Pál, míg Keszthelyt, Rezit és Tátikát Kristóf vásárolta meg, összes úrbéres földterületük 6.105 hold volt. Zala megyében jelentős birtokai voltak még a Bánffy családnak is, Szentgrótot 1654-ben Batthyány Ádám, a kanizsa—homokkomáromi uradalmat 1744-ben gróf Batthyány Lajos vásárolta meg. A Zala megyei Batthyány-birtokok összes úrbéres földterülete 8.480 hold volt. Az úrbérrendezéskor a hercegi ágé, Batthyány— Strattmann Ádámé volt a kanizsa—homokkomáromi uradalom, míg a grófi ágnak, Imre grófnak Szentgrót jutott. A megye legnagyobb egyházi birtokosai: a veszprémi püspökség 8.808, a veszprémi káptalan 3.490 és a budai társaskáptalan 4.531 hold úrbéres földterülettel. A világi és egyházi nagybirtokosokon kívül néhány tehetősebb középbirtokosnak és rengeteg egy- vagy töredéktelkes kisnemesnek és földművelő parasztnemesnek voltak birtokai és jobbágyai a megyében. Az úrbéri tabella szerint Zala megye egész úrbéres földterülete 148 987 hold volt, amelyből a telkes jobbágyok kezén 136.497 hold volt, és 11.659 holdra rúgott a házas és hazátlan zsellérek által használt úrbéres föld. A 18. század a béke évszázadát hozta Magyarország számára, a Rákóczi-szabadságharcot követően magyar földön nem volt háború, ha a Habsburg Monarchia háborúba is keveredett — örökösödési háború, hétéves háború, II. József török háborúi -, azok nem az ország területén folytak. A békés viszonyok megteremtették a feltételeit annak, hogy a török kor alatt elnéptelenedett, elpusztult falvak újranépesedjenek, és az elvadult tájat ismét termővé tegyék. Ezt a célt szolgálták az uralkodói — III. Károly alatt kezdődő, Mária Terézia alatt folytatódó — betelepítések. Főleg az örökös tartományokból érkeztek falulakó németek. A megye nyugati része viszonylag épen vészelte át a török időket, ezért itt az eredeti lakosság megmaradt, Csesztreg és Lövő környéke magyar, az alsólendvai uradalom egy része és a belatinci vend, a Muraköz horvát lakosságú volt. A megye többi részén történetek ugyan betelepítések, de ezek során jórészt magyar lakosság érkezett. Ezért a megye lakossága nemzetiségi tekintetben nem változott lényegesen, bár ismerünk néhány telepítési szerződést, amelyben németeket és szlovákokat telepítettek be. A telepítések - ahogy majd később látni fogjuk - hatással voltak az úrbéres viszonyokra. Tehát a békés 18. század ismét lehetőséget teremtett a mezőgazdasági árutermelés fejlesztésére. A birodalmi szervezetbe integrálódó Magyarországra a Habsburgok az agrárszállító szerepét osztották, ami híven tükrözte a társadalom strukturális tagoltságát is; a II. József-féle első magyarországi népszámlálás adataiból kiderül, hogy a lakosság 93 %-a közvetien vagy közvetett formában a mezőgazdaságból élt. A 18. században a nagybirtokosok megpróbáltak bekapcsolódni az árutermelésbe, és igyekeztek kihasználni a piaci lehetőségeket. Ennek érdekében az uradalmak növelték majorsági üzemeiket, kezdetben irtásokkal, majd a közös használatban lévő területek kihasználásával. A majorsági földeken részben árendások (bérlők), részben úrbéres robotos jobbágyok dolgoztak, területenként és uradalmanként, sőt időszakonként változott, hogy melyik csoport volt túlsúlyban. A majorságokban használták a robotot, s néhány üzemágban meghatározó szerephez is jutott, ugyanakkor az intenzív kultúrák, mint a szőlő- és a kertkultúra területén alig lehetett robotot alkalmazni, s 119
