A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960 (Zalaegerszeg, 1960)
Néprajz - Szentmihályi Imre: A Göcseji Múzeum mángorlógyűjteménye
348 SZENTMIHÁLYI IMRE Végső soron mángorlóink díszítésmódja jól beleillik a dunántúli magyar díszítőművészet, illetőleg pásztorművészet 26 egészébe. Ez a megállapítás a díszítőelemekre is vonatkozik: megtaláljuk azokat a korabeli helyi népművészet széles körében, különböző használati tárgyakon, faragott és festett bútorokon, tükrösökön, borotvatartókon, de még a szűrhímzésben is. A feliratokból világosan kitűnik, hogy a mángorlókat régen is férfiak készítették nők: leányok vagy feleségük (7. sz.) számára. Készítőikről — a némelyiken bevágott néven és évszámon kívül — általában nincsenek részletesebb adataink. A 24. és 25. sz. rabimunka, börtönben készült. E darabokról azt is tudjuk — a családi hagyomány alapján —, hogy a lapjukon megörökített férfinév nem a készítő, hanem a készíttető, a megrendelő nevével azonos. A 48. sz.-ot (redes) takács, a 69. sz.-ot pedig asztalos faragta. A feljegyzett családi hagyomány szerint pásztorfaragvány a 18., a 21. (kanászmunka, 1841-ből), a 35. és a 70. (kanászmunka, 1912-ből) sz. Az alakos ábrázolásból következtetve pásztormunka a 35. (1850) és a 36. (é. n.) sz. — mindkettő juhászmunka —, valamint a 37. sz. (é. п.). Adataink alapján bizonyosra vehető, hogy általában az egyszerűbb darabokat parasztemberek, a szépen díszítetteket pedig a fafaragás mesterei, a zalai pásztorok készítették. 27 Az évszámok egykorúak, éppen ezért korhatározók is. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy az egyes csoportok (típusok) néha szinte teljesen egyező darabjait nem egyetlen faragó készítette-e, aki esetleg nemcsak saját családja számára, hanem másoknak is faragott?!... Alátámasztani látszik ezt a feltevést az a körülmény, hogy a szinte azonos darabok néha egy, — vagy néhány szomszédos — községből származnak. 28 A földrajzi elterjedést magyarázhatná az a körülmény, hogy a díszes mángorlók mesterei, a pásztorok — uradalmi, vagy községi alkalmazottak lévén — gyakran változtatták lakóhelyüket. Anélkül, hogy ennek a magyarázatnak lehetőségét, sőt esetenkénti érvényesülését tagadnánk, az esetek zömére nézve nem fogadhatjuk el érvényesnek, tehát tipikusnak. Néha egy-egy csoporton belül is — apró, de jellemző — különbségeket látunk, főleg a díszítmény irányát, nézőpontját tekintve, 29 de a színezésben is (63. és 64. sz.). Utóbbi, 1895-ben készült, és szinte teljesen azonos budafai darabok különösen hasznos útmutatással szolgálnak: név szerint tudjuk, hogy a két mángorlót két különböző személy készítette. A stílusazonosság tekintetében egy-egy faragó szélesebbkörű tevékenységén kívül 2Ü Az alábbiaikban csak néhány fonitosaibb munkára hivatkozunk: MN I és II (Mesterkedés .és a Díszítőiművészet fejezetek); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete, III (A Balaitonimelllék), Bp. é. п.; Ortutay Gyula: A magyar népművészet. Bp. é. п.; Magyar népi díszítőművészet. Bp. 11964.; K. Csilléry Klára: A Néprajzi Múzeum pásztorművészeti kiállítása. Szabad Művészet, VI. 1852. 30'—33.; Manga János: Egy dunántúli faragópásztor. Bp. 1964.; Domanovszky György: A két faragó Kapoli. Bp. H95I5. stb. " ll Állításiunkat igazolja a keszthelyi Balatoni Múzeum mángorlógyűjteménye is. A 14 díszes;, 191(2 körül készült mángorló közül 1:2' darabról biztosan megállapítható a leltárkönyv segítségével, hogy pásztormunlka. (A múzeum régi anyaiga 1945-.ben megsemmisült.) a8 Budafa: a 13—14. sz., valamint a 63—64. sz.; Vaspör: 10—17. sz.; Kozmadombja (környéke) : 28>—30. sz. w A bordázott választósávos csoportnál a 17. sz. és a '.csoport többi darabja, a 28'—30. sz.-nál a 28., ill. a két utóbbi sz. közötti eltérések.
