Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)
MÁSODIK RÉSZ - Zala vármegye községeinek történeti ismertetése
246 s beépüléséből, egyesüléséből keletkezett. A lakosság színmagyar és egytőlegyig római katolikus vallású. • • • A község vezetője Teleki Emil. A római katolikus hívek lelkipásztora ; Muso Pius címzetes apát úr, községi plébános. Katolikus felekezeti népiskola van a községben, két tanítóval. A veszprémi püspökségnek a község határában nagy kiterjedésű uradalma van. Ezenkívül Kerkápoly és Bodor-féle alapítványi birtok, a volt Úrbéres Közbirtokosság közös földje és két 25 holdon felüli magánbirtok van a község határában. Az önálló iparosok száma 5, a kereskedőké 3. Kultúrális egyesülete a Katolikus Olvasókör. Utolsó posta Kővágóőrs, utolsó távíró és távbeszélő hivatal Köveskál. (Zánkaköveskál.) MISEFA. Kisközség a pacsai ' járásban. Területe 1140 katasztrális hold. Lakosainak száma 910-ben 395, 1934-ben 322. Magyarok és római katolikus vallásúak. A katolikus hívek a nagykapornoki római katolikus egyházközséghez, a tankötelesek ugyanoda, a hitközség által fenntartott elemi népiskolához tartoznak. A község vezetője Boonyák Andor földbirtokos. A község határában a vármegyei életben régi időktől fogva nagy szerepet játszó nemesi család tagjainak, a Boonyákoknak, (Andor, Géza) >van nagykiterjedésű birtokuk. Utolsó posta Nagykapornakon, utolsó táv. író és távbeszélőhivatal Búcsúszentlászlón 1. MOLNÁRI. Kisközség a letenyei járásban. Területe 2200 katasztrális hold. Lakosainak száma 985. Ebből 104 magyar, 2 német, 872 horvát, 7 egyéb. Felekezi megoszlás: római katolikus 959, ágostai hitvallású evangélikus 15, izraelita 11. A község vezetője Imrék Gyula körjegyző, Vuk István községi bíró. Körjegyzőzég és katolikus plébánia Tótszerdahelyen van. Állami elemi iskolájában három tanító működik. A község igen régi eredetű, már 1200 körül fennállott. Egykori színmagyar lakossága a törökdulás idején teljesen kipusztult, népességéit a későbbi idők során a Balkánról beszivárgott szlávok váltották fel. A régibb családok nevei között magyar hangzású alig vain, német eredetre valló azonban több található. Hangya-fiók, téglagyár és három önálló iparos van a községben. Az önkormányzati testület Kárpótlási Vagyonának üzemvezetősége élén Szkurka László üzemvezető áll. Postaügynöksége van. Táv íróhivatal Tótszerdáhelyen. MONOSZLÓ. Kisközség a tapolcai járásban. Területe 1285 katasztrális hold. Színmagyar lakosainak száma 1910-ben 485, 1934-ben 436. Felekezeti megoszlás: evangélikus református 278, római katolikus 107, ágostai hitvallású evangélikus 31, a felekezeten kívüliek száma pedig 20. A község vezetője Csekő Zoltán községi bíró. A református egyházközség vezetője Szilassy Kálmán református lelkész. A református felekezeti népiskola egy tanítót foglalkoztat. Levente Egyesület és Polgári Lövészegylet fcan a községben. Utolsó posta, távíró és távbeszélő hivatal Köveskálon. MURAKERESZTUR. Kisközség a nagykanizsai járásban. Területe 2468 katasztrális hold. Muraflseresztúr hivatalos neve ezelőtt Murajkeresztúrkollátszeg volt. A régi és újabbkori történelmére vonatkozó adatokat a Zalavármegye történetét tárgyaló fejezetekben találjuk. Híres ,régi apátságának történetét a rendelkezésre álló rengeteg levéltári és egykorú okmány-anyag felhasználásával, kimerítő részletességei megírta Sörös Pongrác dr 1. pannonhalmi bencés főiskolai tanár «Az elszegényedett bencés apátságok» című müvében. A község története azonban összefügg az apátság történetével, minthogy a telepítéseket az apátság szervezte és emelte a lakos-