Bodri László – Madarász Gyula – Zsadányi Oszkár: Zalavármegye ismertetője (1933)

ELSŐ RÉSZ: Zalavármegye története. írta: Kozma Béla - 3. A zalai föld geológiája

11 A Dunántúl legrégibb kőzetei az ó-paleozóikum idejéből valók, úgynevezett prekarbon-koriak. Amikor Déleurópa hegyvonulatai: a Piréneusok, az Alpok, Kárpátok és a Balkán még nem alakultak ki, a mai Franciaország, Svájc, Csehország vidékén, az Alpok keleti területein és Magyarországon keresztül a Fekete-tenger partjáig, a Dobrudzsáig húzódott egy magas hegység, amely kristályos palákra rétegeződött fillitből, kvarcitból és gránitból állott, a legfelső réteget pedig durva kvarc-konglomerátum és breccsa képezte. A gránittömegek annak bizonyságai, hogy ebben a korban ez a vidék hatalmas vulkánikus kitörések színhelye volt. A kialakult tudományos felfogás szerint a geológiai ókor elején keletkezett eme óriáshegység az évmilliók során alacsony, hullámos felületű dombvidékké változott. A perm-korszakban hatalmas homoktömegek borították el a területet, maradványukként ma is ott találjuk az ópaleozoós rétegek 'tetején a permi eredetű, vörös kvarcahomokkövet. Különösen Zalamegyében igen virágzó bányászati ág (a Balaton partján) a vörös homokkő kitermelése. Ennek az egykor összefüggő hegyvonulatnak magyarországi szakasza Magyar ösmasszívum néven ismeretes. A másodkor évmilliói alatt a felület képe állandóan változott, alakult, úgy, hogy a triász-, júra- és kréta-kori tengerek hol északról, hol pedig délről nyomultak erre a területre. Idővel a tengerfenék lesűlyedt, aminek eredménye új hegységek feltornyosulása volt. A Magyar ösmasszívum hatalmas szárazföldi tömbje felbomlott. Mély medencék és kiálló sasbércek keletkeztek. A Bakonyt ma is vastagon ellepő kavicsok, amelyek a késői harmadkori rétegek tetejét borítják, bizonyságai annak, hogy a Magyar ösmasszívumnak a mai Zalamegye területére eső szakaszai még soká magas hegységként erneL kedtek ki a környező, sűlyedő területekből. A harmadkor derekán azonban a mai Magyar Medence közepén ilyen magas hegységnek már semmi nyomát nem találjuk. Ekkor keletkeztek a Kárpátok feltörekvő csúcsai és ekkor sűlyedt le tátongó medencévé a közbülső terüet, amey a harmadkor végén már kietlen pusztaság, a beltenger pedig lassan teljesen kiszáradt. Ahol a medence a h egy koszorú val érintkezik, nagy beh'orpadások vannak, és mindenütt hatalmas lávatömegek nyomultak fel. A Bakony szintén ebbe a vulkánikus alakulatba tartozik. A medence idővel négv tájra különült el, ezek egyike a Dunántúl, amelynek területe rendkívül változatos. Hogy csak a zalai részt ismertessük: A Balaton északi partján, a Bakony tövében, Révfülöp környékéin fillit, kvarcit és permi vörös homokkő, a tihanyi, badacsonyi és szigligeti bazalttufában pedig rengeteg agyag'pala és kvarcit tálálható. A mezózóos tengerek üledékeit a régi prekarbonrögök tetején találjuk táblarögök alakjában. Ezek a Dunántúli Középhegységnek Keszthelytől kelet felé húzódó szakaszán fordulnak elő legsűrűbben. Legnyugatibb tömeg a keszthelyi hegység. Ennek triászröge és a Bakony nyugati vége közé, Sümeg—Tapolca között dolomitsziget ékelődik közbe. A mezózóos rétegek legnagyobb kiterjedésben a Bakony területén, a tapolca-devecseri beszakadástól a móri völgyig jelentkeznek. A Bakony Balaton felé eső lejtőin mindenütt kiütköznek a paleozóos kőzetek. Ez a Balaton-felvidék, amelynek ala-