Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Pacsai járás

TÓTH JÓZSEF, kereskedő Orosztonyban született 1898-ban, iskoláit szülőhelyén és Bakson végezte. Szegény szülőktől származott és körülményei meglehetősen kalandos életpályára sodorták. Volt pincér, keresk. és szállodai alkalmazott, színész, színházi segédfelügyelő és színdarab­író. 1916-ban katonai szolgálatot teljesített, majd leszerelése után elhatározta, hogy ké­pességeit a népművelés szolgálatába állítja. Színielőadásokat rendezett és a saját darab­jait is színrehozta. A kommün után igazta­lanul meghurcolták, de később ártatlansága kiderült és akkor újra visszatért régi álmá­hoz, az irodalomhoz. Megírta Nem, nem s<>l\<t! című színmüvét. Majd bevonul a nem­zeti hadseregbe. Katonai szolgálata letelte után azonban most már reális pályát választ és különböző szállodákban talál alkalmazást. Közben azért időt szakít arra, hogy irodalommal fog­lalkozzék. Árva sors című színdarabja megjárja Amerikát. Ekkor még közelebb szeretne kerülni a színpadhoz és a Magyar Színháznál segéd­ügyelői állást szerez. Kisebb szerepekben fel is lép. Most már azonban nyugodtabb életre vágyik, üzletalapításra szánja el magát és Nemes­sándorházán üzletet alapít. Szorgalmas kereskedő lesz, aki üzletét odáig fejleszti, hogy 1930 januárjában Orosztonyban fióküzletet nyithat. Ke­reskedői elfoglaltsága mellett továbbra is lelkes támogatója a kultu­rális ügyeknek, számos előadást tart és tántoríthatatlan hirdetője a hazafias és vallásos gondolatnak. VIGH SÁNDOR, tanító, levente főoktató Orosziban született 1895 május 25-én, is­koláit Győrben végezte és 1915-ben sze­rezte meg tanítói oklevelét. 1918 április 4-én katonai szolgálatra vonul be és őrve­zetői rangban Ukrajnában teljesít szolgála­tot a 20. gyalogezred kötelékében. Pályáját Orosztonyban kezdte, ahol a leveteintéz­niény fennállása óta leventefőoktató. Ki­lencvenhat levente áll parancsnoksága alatt. Számos színielőadást rendezett és állandó kulturális tevékenységet fejt ki. Önkéntes tűzoltótestületet alakított, amely 1929-ig állott fenn. Nemesrádó letcnvei-sárdi TÁNTZOS LAJOS, földbirtokos Nemesiádon született 1869-ben. Középiskoláit Kalocsán és Veszp­rémben \ ég ez te, a gazdasági akadémiái pedig Keszthelyen 1890-ben. Oklevelének megszerzése óta saját birtokán gazdálkodik. A forradalom sm

Next

/
Oldalképek
Tartalom