Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Pacsai járás

alatt gabonáját el akarták rekvirálni, de a nép ezt megakadályozta, 17 darab fegyverét azonban elvitték. Pincéjét akkor a csőcselék fel akarta gyújtani, ő azonban szembeszállt és megvédelmezte háza épségét. Mi­vel nem hódolt be a forradalmi eszméknek, állandóan nyilvántartották. A kommün alatt birtokát elvették és az intézői teendőkkel bízták meg. Az ellenforradalom győzelmével gazdasága újra visszakerült a tulajdo­nába. Képviselőtestületi tag, a megyebizottság és a kisgyűlés tagja, bor­ellenőrző-bizottsági elnök, a Leventeegyesület elnöke. Fio: ifj. Tántzos Lajos a 20. honv. gyalogezred tartalékos hadnagya, a 10. isonzói ütkö­zetben hősi halált halt húsz éves korában. A cipai kath. temetőben he­lyezték örök nyugalomra. Kitüntetései: Signum Laudis, kis ezüst vitéz­ségi érem és Károly csapatkereszt. BORS LÁSZLÓ, plébános Somogytelekin született 1881-ben, közép­iskoláit Veszprémben végezte és ugyanott folytatta teológiai tanulmányait. Tanulmá­nyai elvégzése után 1904-ben pappá szen­telték, utána két esztendeig Iharosban volt káplán, majd Lengyeltótiban működött rövid ideig. 1911—1919-ig Igalban végzi hi­vatását, 1920 áprilisa óta Nemesrádón plé­bános. Iskolai igazgató és a Leventeegyesü­let titkára. Az ifjúság szellemi és testi ne­velésére nagy gondot fordít. Az iskolában maga látja el a hitoktatást is. Hívei között nagy népszerűségnek örvend szeretetreméltósága folytán. Orbányosía misefai IÁBIÁMCS ERNŐ, földbirtokos, sz. k. v. főhadnagy Orbányosfán született 1894-ben, iskoláit Keszthelyen végezte. A világháború alatt 1914-ben a cs. kir. 13. huszárezred kötelékében az orosz és olasz harctereken frontszolgálatot teljesít, miközben meg is sebesül. Kitünte­tései: Katonai érdemkereszt, Signum Lau­dis, nagy és kisezüst és bronz vitézségi érem. Károly-csapatkereszt és sebesülési érem. 1919-ben mint főhadnagy szolgála­ton kívüli viszonyba lépeti. Azóta saját bir­tokán Orbányosfán gazdálkodik. Megye­bizottsági tag, a képviselőtestület és a Test­nevelési Bizottság tagja, a Fojtásvölgyi Le­csapoló Társulat elnöke. A kommün alatt komoly bántódása nem esett, de folyton fenyegették hazafias magatartása miatt. Élénk részt vesz a község kulturális és társadalmi életében. 884

Next

/
Oldalképek
Tartalom