Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Keszthelyi járás
tudományi Társulatnak, dísztagja a Magyar Ornitológusok Egyesületének, tagja a város képviselőtestületének és sokáig voll tagja a vármegyei törvényhatósági bizottságnak. MENYHÂR ISTVÁN, evangélikus lelkész Vácott született 1901-ben. Középiskoláit Aszódon, a teológiát Budapesten végezte. Felavatása után Vácott, Zalaegerszegen és Nagykanizsán káplán és Szombathelyen mint püspöki segédlelkész működött. 1926-ban Keszthelyen az evangélikus egyház lelkésznek választotta meg. A keszthelyi lelkészséghez tartozik Tapolca és Sümeg, valamint ennek környéke is. A jelenlegi templom és lelkészi lak egészen új, a templomot 1929ben avatták föl. Jelentős kulturális munkát végez mint iskolaszéki tag. Gondosan őrködik egyházközsége hitélete felett, maga látja el az evangélikus felekezethez tartozó ifjúság valláserkölcsi nevelését. tokaji NAGY IMRE, Máv. felügyelő, oki. mérnök A komárommegyei Ó.gyalla községben született 1872-ben. Középiskoláit és a műegyetemet Budapesten végezte. Pályáját Zsigmondy Béla budapesti építési vállalkozónál kezdte, ahol tíz éven át mint magánmérnök működött. 1907-ben lépett az állam szolgálatába, amikor is a déda—gyergyószentmiklósi székely körvasút építésénél működött, majd a galánta—zsolnai vasút második sínpárának kiépítésénél dolgozott. 1912-ben került a trencséni MÁV osztálymérnökséghez, ahol 1918-ig, majd a budapesti jobbparti üzletvezetőségnél és a terézvárosi osztálymérnökségnél szolgált. A kommün letörése után a szolnok—füzesabonyi vonal kisköre— füzesabonyi rész kiépítésénél működött és 1920-ban az enyingi osztálymérnökség vezetését vette át, ahonnan 1926-ban Keszthelyre helyezték ál az osztálymérnökség vezetésére. Tagja a Mérnöki Kamarának és a Magyar Mérnök- és Épitészegyesiiletnek. Dr. MOJZER GYÖRGY, járási tiszti orvos Tapolcán született 1865-ben. Középiskoláit Sopronban végezte, orvosi diplomáját a bécsi egyetemen szerezte. Egyévi önkéntesi ideje alatt a bécsi 7. számú Garnisonspitalban, azután pedig két évig a Kaiserin Elisabeth-Spitalban teljesített szolgálatot alorvosi minőségben. Keszthelyre 1892-ben került mint magánorvos és 1907-ben 328