Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos
Rövidesen pedig a kanizsai vásárok és a legeltetés körül is megindult a súrlódás, később a pör is a város és az uradalom között, úgyannyira, hogy 1835. utolsó napjaiban a városbíró és ügyész vezetésével megint deputáció ment Bécsbe a város felszabadításáért. A latin és magyar nyelven megszerkesztett memorandum így indokolja meg a város kérését t 1) »Jóllehet ditső emlékezetű I-sö Leopold Császár és Király a mi Közönségünket a Királyi szabad Városok közzé Királyi Levele által felvenni méltóztatott és 1750-ik Esztendeig különös portát tettünk . . . idővel azomban, minek utánna Kanisa és a hozzá tartozóságai Királyi hatóság által magános birtok alá áltadattak, ollas kiváltságos használatból az idő viszontagságai és az akkori Tisztviselőinknek szunnyadozása mellett kiestünk, sőt a Földes Urasággal ismételve tett ujj és ujj Egyezések által rosszabb s rosszabb sorsra jutottunk. Azért szabad Királyi Városi Jussainknak helyreállittása végett 1791-dik Eszt-benn a legfelsőbb helyre alázatosan folyamodtunk, rnélly folyamodásunk minden Irományokkal együtt a Magyar Királyi Helytartó Tanátshoz által küldetett, a honnéd 1792-ki Januárius hónak 30-án ... véleményadás végett Zala Vármegyéhez egy Kegyes Intimatum érkezett ugyan, de a majd szünet nélkül folytatott háborúk és egyébb akadályok miatt . . . függőben maradott.« — »... a Magyar Kamarát minden hold földünktől fiztt tt 4 ft 30 krajczárokkal kielégítettük«. — » . . mihelyest a Kamarai Birtok alól a magános Uradalom alá adattunk, nyamban a Jussaink hanyatlottak« és a város csinosítására szánt jövedelmeket a folytonosan tartó perek felemésztették. I. Lipót, III. Károly, Mária Terézia, II. József és Ferenc királyoktól egymásután kapta Nagykanizsa a privilégiumokat, hogy azok segítségével a török járom pusztításait és a szerencsésebb városok mögött való elmaradását helyrehozhassa, de a privilégiumok legnagyobb része odaveszett a városra szakadt hűbéres-perekben, amelyek még azt a keveset is elvitték, amit a hűbérurak kénye-kedve meghagyott a városiaknak. így nem csoda, hogy »Nagy-Kanisa MezzőVárossá« teljesen leszégenyedett. Pedig természeti adottságainál fogva predesztinálva volt a meggazdagodásra, ezzel a legszebb reményeket nyitó fejlődésre. Kereskedelmi góca volt két vármegyének : Zalának és Somogynak. A messze vidék minden gabonája Kanizsáról vándorolt ki naponta száz és száz társzekéren Stejerba, Ivarinthiába, a horvát tartományokba, Triesztbe. Ugyanezeknek az országoknak gubacs-, méz-, kender-, len-, bőr-, viasz-készletei mind a kanizsai piacról kerültek ki. Az állatvásárok forgalma is igen nagy volt, különösen sertésekben, melyeket »egész Tóth, Horvát, sőt Bosnyák Országokból Kanisára hajtattvám Ausztriába szállítottak. 2) A kamara 1836-ban újból hajlandónak mutatkozott, hogy Nagykanizsa felszabadítása érdekében egy más birtokkal kárpótolja a földesuraságot. Maga a város minden anyagi áldozatot meghozott volna, pénzzel is megváltotta volna magát a hűbéruraság alól. Folyamodást folyamodás után küldött a herceghez, hogy járuljon hozzá a felkínált módok valamelyikéhez. 3) 1839-ben a zsidók köztehermentessége, az uradalomtól kapott előjogaik, a hetivásárok, a téglaégetés és »a Béka-malom fölötti Tüskés Csepőte használata« *) 1836. 12. v. jkv. 2) 1836. 12. v. jkv. 3) 1836. 886. v. jkv. - 41
