Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos

belső fundusokért robot váltság fejében 1600 váltó forintot, rétektől hasonló megváltság fejében pedig 1400 váltó forintot fizetett, úgy nem különben minden külső mezei földjeitől kilenczedet adott és minden zsellér robot-váltság fejében 20 váltó kr-t fizetett.«

1) Lemondott a város a Kerekesi, Bilke és Péterfai puszták haszonvételéről, amiért eddig 400 pengő árendát fizetett. A lemondás nem esett nehezére a városnak, mert az árenda ellenére is eddig is csak az uraság használta mind a három pusztát. Káipótolta ezért a veszteségért a kanizsaiakat a berek, amelyet holdankint az első évre 8, a továbbiakra 2 forintért parcelláztak, így hajtva be az 1000 forint árenda-többletet, amiért az uradalom a berek-használatot szerződésileg átengedte a városiaknak,

2) A szerződés létrejötte után azonnal neki láttak a berek felmérésének. A »kiszaggatás« (parcellázás) a vámháznál kezdődött. Az első parcellákat a legtávolabb eső Sopron-utcaiak kapták, aztán sorban a többi utcabéliek, a »porció-lajstrom« szerint. (A porció-lajstromot az esküdtek készítették, mindegyik a maga utcájában, összeírva abban, hogy katonai elszállásolás, átvonulás vagy egyéb alkalmakkor kinek hány porció szénát, kenyeret, egyebet keilett kiszolgáltatnia.) Aki már művelésre kész, irtott területet kapott, az köteles volt kézimunkával vagy pénzzel segíteni azokat, akik még irtatlan, zsombékos helyeket kaptak.

3) Az árkok kitisztogatását ettől fogva a part-birtokosok végezték .{»Dencsár nevű árok Iszoppal és egyéb növevényekkel el-tellvén«, a partbirtokosoknak a kiásást kötelezővé tették.

4) Dencsár János 1753-ban adószedője volt a városi elöljáróságnak, később városbíró, tőle vette nevét az árok. * * * Az egyezségnek nem sokáig örülhettek zavartalanul a kanizsaiak. 1812-ben betakaruláskor az uradalom új követeléssel lépett fel : a szántóföldnek feltört, homokos, rossz berki parcellákra kilencedet vetettek ki az uradalom tisztjei.

5) Vadászni pedig nem engedtek senkit. A város erdeiben régi jussal vadászó kanizsaiakra kemény büntetést róttak ki, sokakát az úriszék elé citáltattak, úgy hogy 1821-ben Bécsbe deputáció ment a vadászati szabadság kieszközlésére.

6) A dézsmát a sánci majorba kellett behordani, ami főként a távoleső kiskanizsaiakat keserítette. A fertályéves borárulás jogát az uradalom úgy akarta korlátozni, hogy a »szabad kortsmáltatás« idejében ne minden házban árulhassanak bort (ami eddig arra vezetett, hogy minden házban korcsmai zaj, korcsmai jelenetek egymást érték és tűzbiztonság, közrend és közerkölcsiség szempontjából a hatósági felügyelet majdnem lehetetlen volt), hanem minden utcában csak egy polgár kapja meg a bormérési engedélyt.

7) A város, melyben eddig mindenki maga adta, mérte 3 hónapon át a saját termésű borát, tiltakozott a tervezett újítás ellen, de később belátta a szándék helyességét, maga rendelt el újítást. Minthogy »minden Ősszel a Polgári kortsmáltatás alkalmával többféle veszekedések, lármák, káromkodások és tolvajságok, félelmes tűzi veszedelmek is szoktak történni«, 1836-tól kezdve csak »teljesen jóviseletű, jámbor, jó épülettel biró« polgároknak engedik meg a bormérést. A hangos mulatozást, muzsikaszót este 10 óra után eltiltották.

8) 1852. 243. V. jkv. 2) 1811. 367. v. jkv. 8) 1811. 227. v. jkv. 4) 1839. 601. v. jkv. 5) 1812. 299. v. jkv. «) 1821. 177. és 191. v. jkv. 7) 1833. 1033. v. jkv. 8) 1835. 748. v. jkv. - 40 -