Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
Kiskanizsa az etnografia tükrében, írta N. Szabó Gyula
ezt mondják : ha a halott ruhája nedves, lelke bolyong, kóborol. Ha a halott ruháját két héten belül kimossák, a halott lelke a másvilágon nem talál száraz földet. Ösi hit ez is Kiskanizsán : aki sokat siratja a halottat, annak a halottja vizes ruhában jár. Hajdan Kiskanizsán és Nagykanizsán a halottat nem temették el fekete ruhában, mert a másvilágon addig kellett a megboldogultnak a ruháját mosni, amíg meg nem fehérült. Régen az is szokás volt Kis- és Nagykanizsán, hogy a halott hozzátartozói megvérezték arcukat, testüket. Öregek emlékezése szerint (ők is még apáiktól, anyáiktól hallották) leginkább csak arcukat, de úgy, hogy a fájdalom jelei is láthatók legyenek. Érdekes dolgot hallottam ezzel kapcsolatban Kiskanizsán : Ez annak emlékére van, mert Atilla meghalt, mert eltemették a rabszolgáit és mert Atilla óta vérzik a magyar fajta . . . Állítják, hogy ez az ugyancsak ősi szokás 1848 előtt, ha gyéren is, de meg volt. Az arcmetélést, az archasogatást a felvilágosodás mosta el. A szokás elmúlásáról érdekes mesét hallottam, ami jellemző a kiskanizsai polgárság faji büszkeségére is. Egyszer meghalt Kaskanizsán egy cigány. Felesége minden haját kitépte, ruháját leszaggatta, arcát megvérezte s ez oly hatással volt elődeinkre, hogy abbahagyták az archasogatást : nem akartak a cigányokkal hasonló szokást követni. Még nem régen is általános volt ez a szokás : ha a gazda halt meg, kivitték az udvarra és a házi állatokat szabadjára eresztették. Már ennek az okára sem emlékeznek. Onnét ered ez : hogy az állatok meg ne sinyljék a gazda halálát. Ez, a már csak emlékezetben élő szokás bizonyítja azt, hogy az állattenyésztés - hajdan — egyik főfoglalkozás volt Kiskanizsán. A virrasztót megtartják. A virrasztó onnét ered — mondják, — hogy a halott felébredhet. A virrasztókon, még ezelőtt tiz-tizenkét évvel is általános volta- csörgőpálcázás és a bírózás. (Csörgőpálca : késsel behasított pálca.) A csörgőpálcával 1) egymás P kezét (néha véresre) verték. A bírózást, ezt a mindenütt ismert játékot, úgy játszották, mint bárhol. Közbe-közbe : ettek-ittak és halotti énekeket énekeltek. Zajosan voltak, hogy : ha a halott nem halt volna meg, felébredjen. A régi virrasztói szokások — csökevényesen még megmaradtak. A halottas ház ablakán nem szabad benézni, mert aki benéz, hamar meghal, vagy sárgaságot kap. Ha kutya éjjel orrát lefelé tartva tutul, ha a halálmadár (kuvik) kiált — valaki meghal a házban. A halottat pompával temetik el. Néha tizenhat halottvivőt is hívnak. A vivőket kendővel ajándékozzák meg. Legényt és lányt legények és lányok közösen viszik ki a temetőbe. A lányok fehérbe öltöznek. A lányok fejéről a viaszkoszorú és fátyol, a legények kalapjáról a bukréta (rendesen : viaszvirág) elmaradhatatlan. Leányhalott előtt egy leány tálcán viaszkoronát visz s két leány a korona szalagjait fogja. *) A csörgőpálcázás Göcsejben is megvan. Ott a virrasztók esznek, isznak, tréfálkoznak és nem igen törődnek a házbeliek fájdalmával. 353 20
