Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
Kiskanizsa az etnografia tükrében, írta N. Szabó Gyula
Az ilyen és más tréfákban az Anek-család vezetett. A létrát és szekéroldalt a lakodalmas háznál falhoz támasztották úgy, hogy a megkötözött egyén feje lefelé lógott. Ez a »tréfás« szokás halált is okozott. Egy megszökött alvó házaspárt a templom elé fektettek. Súlyosbítja a szökevény helyzetét, hogy nem engedik felöltözni. Ugy hajtják vissza, ahogyan otthon megtalálták. A szökevénynek igen hosszú csárdást kell végigtáncolni. Megcsinálják azt is, hogy a kerékszeget kiveszik a sifonyért (régen : ládát) vivő szekérből. Ezért a szegre nagyon vigyáznak. A lakodalmat követő vasárnapokon »kállátóbm mennek a szűkebbkörű hozzátartozók. 1) Első vasárnap a vőlegény, második vasárnap a menyecske házához. A kállátóba esznek, isznak, mulatnak. Zene nincs. Jellemző a kiskanizsaiak vallásos lelkületére, hogy »lakodalomra verradóra« a vőlegény és menyasszony elmegy a templomba. A lakodalmi fődísz a rozmaring. Az illatos és kedvenc »magyar növény« nélkül el sem lehet képzelni a kiskanizsai lakodalmat. HALÁL, VIRRASZTÓ, TEMETÉS, TOR, GYÁSZ A kiskanizsai nép mind a házasságnál, mind a keresztelésnél, mind a temetés körül sok ősi szokást megőrzött. A halotti, temetési szokásokból egyedül ki lehetne mutatni a kiskanizsai konzervativizmust, a jó szívet, a vallásosságot, de a szilajságot is. De ki lehet mutatni a mély kegyeletet is. Ha a haldokló szenved, szalmát tesznek a földre és arra fektetik. Néha az udvarra is kiviszik, hogy könnyebben haljon meg. Ez a szokás Göcsejben, a Balaton mellett, Hódmezővásárhelyen, az ország több részében és sok népnél megvan. Onnét ered, hogy valamikor azt tartották, aki a földön született, a földön haljon meg. Aki földön született, csak földön tud meghalni. (Régen a nők a földön szülték magzataikat.) Az utolsó kenetről sohasem feledkeznek meg. (Vallásosság.) Igen nemes szokás, hogy a haragosokat odakérik a haldoklóhoz, hogy megengesztelődve, nyugodt lélekkel mehessen a másvilágra. Ez a szokás Szeged vidékén is él. A halott pilláit, mint az ország legnagyobb részében, krajcárral nyomják le és állát felkötik. Az elhunytat megmossák, felöltöztetik legszebb ruhájába, gyengéden kinyújtóztatják és szemfedővel letakarják, majd kicsöndítik. Veszedelmes szokás : a hozzátartozók a halott ágyában egyet fordulnak, hogy a halottól ne féljenek. Ez csökevényes szokás. Hegyháton (Baranya m.) a halott ágyát nem bántják. Ha a férj halt meg — az asszony, ha az asszony, — akkor a férj fekszik bele. Az osztjákoknál bábut fektetnek az ágyba. Egészségügyi okokból ezt a bobonás szokást ki kellene irtani. Nem kevésbbé veszedelmes ez az őspogánykorra emlékeztető szokás, hogy a halott ruháját tizenöt napig nem mossák ki. Ennek az okát Kiskanizsán már elfeledték. Azért teszik, hogy a halott lelke száraz területre juthasson. Sok helyen 1) Ide is meg szokták hívni a lakodalomban jelen volt előkelőséget. — 352 —
