Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
Kanizsa vár története, írta Barbarits Lajos
- 13 nagyon próbálkoztak harcba bocsátkozni az élelmiszer-szállítmányokat elfogdosó, a környék élelmi-készleteit pusztító portyázó csapatokkal. Kétnapos harci kedvük multán, október 14-én, egy égzengéses, viharos éjszakán, az utolsó pillanatban sikerült csak megmenekülniük a csendben előkészített teljes török körülzárástól. Fülöp herceg erre tanácsosabbnak látta jelszedni a sátorját és a várbeliek szörnyű meglepetésére, Letenye irányában visszavonult. A csapatok elszéledtek téli szállásaikra, Kanizsa pedig ottmaradt kiszolgáltatva a pogány kolosszusnak. A várőrség lassan 37 tisztre és 109 főnyi legénységre olvadt le. A többi elpusztult , megszökdösött, sokan, az idegen nemzetiségű zsoldosok közül, a törökhöz szöktek át, ott legalább zsoldot és élelmet kaptak, aminek hiánya a várban a katonai fegyelmet immár teljesen megbontotta. A csüggedésben maga Paradeiser járt elől, ami természetesen a várbeliek hangulatát teljesen demoralizálta és megérlelte a védőkben is a vár feladásának gondolatát. A felmentő sereg elvonulását követő hatodik napon Paradeiser összegyűjtötte katonáit a vár udvarán és szavazásra tette jel a vár sorsát. Hiába volt Hess Péter és Balogh Menyhért János lelkesítő beszéde, — a többség a vár föladása mellett döntött. A bástyákra nyomban kitűzték a fehér lobogókat és 43 napi gyötrelmes ostrom után, 1600 október 22-én Kanizsa várának kapui megnyíltak a teljes díszben, jényes kísérettel bevonuló Ibrahim nagyvezér előtt. Paradeiser díszes, drága kardot és palástot, maga, csapata és a várbeli lakosok részére szabad, fegyveres elvonulást kapott a diadalittas Ibrahimtól. Kanizsa elvesztése nagy csapás volt az országra, sőt Ausztriára nézve is, lóvén már a kanizsai vár megépítésénél is az a szándék, hogy a szomszéd Horvát- és Steierországnak és a korona többi kedvenc tartományának is oltalmazó kapuja legyen a keletről tornyosuló viharokkal szemben. A török előrenyomulás legerősebb akadálya dőlt meg tehát a nevezetes végvár elestével. Mi sem természetesebb, mint hogy a bécsi udvar most már nem nézhette tétlenül Kanizsa-vár elestét. Míg lotharíngiaj Fülöp heiceg 45.000 emberével, szabad harcban, néhány napi táboiozás után a visszavonulást választotta, addig a várfalakközébezárt 148 embernek nem tudták megbocsátani, hogy teljesen magukra maradva, feladták a reájuk bízott posztot 60.000 pogánnyai szemben. Maga Fülöp herceg, akinél, mint hadseregfőparancsnoknál Paradeiser az elvonulás után jelentkezett, tartóztatta le Paradeisert és megmaradt összes katonáit, kik valamennyien vád alá helyeztettek és a haditörvényszék valamennyiüket (Pethő Gergely és két hadbíró kivételével, akikről bizonyos volt, hogy a vár fsladásat ellenezték) halálra ítélte. Paradeisernek 1601. november 20-án, a Hofburg-téren, előbb levágták a jobbkezét, összetörték előtte az Ibrahimtól kapott díszkardot, aztán lefejezték és holttestét a töröktől kapott palástjával letakarták. Kugler György helyetteskapitány és 11 alantas tiszt feje hullott porba ugyanezen a napon. Niizs Pongrác főstrázsamesternek esküszegés és hamisCanissa (egykorú rajz)
