Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A nagykanizsai hivatalok története, írta Barbarits Lajos

TŰZOLTÓSÁG, MENTŐK Állandó réme volt a régebbi idők Kanizsájának a vöröskakas, aminek nagy része volt abban, hogv a város fejlődésében egyes utcák kiépülését gyakran évtizedekre megbénította azáltal, hogy a lakosság anyagi erejét folytonosan a tűzkárok pótlása vette igénybe. Az apró tüzek mellett igen gyakoriak voltak a házsorokat pusztító tűzveszedelmek, melyek rengeteg vagyont tettek hamuvá esztendőnként. A város vezetői a városi kassza és hatósági jogkör erejéhez mérten mindenkor óriási erőfeezítéoeket tettek a tűzbiztonság érdekében. Már a legrégibb időkben külön esküdtjei voltak a magisztrátusnak, az úgynevezett konyhavizsgálók, vagy korombírók, akiknek tisztük volt időnként, rendszerint havonta, végigjárni kerületeik összes házait, megvizsgálni ott a konyhákat, tűzhelyeket, parázstartókat, kéményeket, ellenőrizni, van-e minden háznál állandóan készenlétben víz. Ahol az ilynemű hiányosságokat a tűzbiztosok felszólítására sem pótolták, ott a tanács szigorú büntetéseket szabott ki. A városházán és a városnak még két helyén létrák és csáklyák voltak készenlétben. Aki tűzveszedelem esetén ezeket elsőnek vitte a tűz színhelyére, 20 krajcárt, a második 10, a többi 5 krajcárt kapott a város kasszájából.

1) Külön tűzoltói nem voltak a városnak. Ha tűzilárma verte fel a várost, mindenki igyekezett segítségre, mert a csupa szalmás, deszkás építkezés mellett mindenkinek egyformán érdeke volt, hogy a tüzet minél gyorsabban megtudják fékezni. Nem volt esztendő, hogv valamelyik utca égeuei számára ne folytattak volna gyűjtést a városban. A város maga is mindig segélyezte erdeiből fával, téglavetőiből téglával, a tűzkárosultakat. A gyakori tüzeknek egyik oka volt az is, hogy Kanizsán, nem volt kéményseprő. Egy-egy kéménytűz sokszor vált katasztrófák okozójává. Zalaegerszegről járt át hébe-hóba a füstfaragó mesíer, mígnem 1792-ben a város kieszközölte, hogy a mester egyik ügyes legényét állandó kanizsai tartózkodásra idetelepítette, amikor SÍ kéményeket is összeírták.

2) Majd kötelezővé tették, hogy minden háznál tűzvédelmi eszközök készenlétben legyenek. »Jövő szombaton 2 frt büntetés mellett mindenki gráblának és lajtorjának való fát vásároljon a város pajtájátul.c

3) 1801 tavaszán ennek ellenére is, 51.700 forint kárvallást adott be a városhoz 88 polgár. akik egy napon égtek le, köztük igen sok kereskedő-ház szerepelt 1000—2500 forintos karvallással.

4) De különben is alig mult el hét ezidőtájt, hogy 16 ház, 37 ház stb. elpusztulásáról ne emlékeznének meg a városi feljegyzések. Legfélelmetesebbek voltak a sáros időszakban kitört tüzek, mert a feneketlen kanizsai kátyúban szekerével, állatával senki sem igyekezett segítséget vinni a tűzoltáshoz, hacsak nem volt a veszedelemben közvetlenül érdekelve. Ezért nagy jutalmat tűzött ki a város : 1 forint járt az első lajt vízért, 1 forint a kis fecskendőért' és 2 forint volt a jutalma annak, aki a nagyfecskendőt a veszély helyére szállította.

5) A rozzant, tűzveszélyes istállókat, ócska zsuppfedeleket, hatóságilag bontatták el vagy javíttatták ki, majd eltiltották a műhelyekben a firnisz-főzést és egyéb tűzveszélyes mesterkedéseket. 1690. évi városi protoc. 49. old. 16—17. pont. 2) 1792. jan. 7. elölj. jkv. 3) 1797. 220. jkv. 4) 1801. 141. jkv. 5) 1801. 80. jkv. — 188 —