Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A nagykanizsai hivatalok története, írta Barbarits Lajos

nem akart többé felettesének elismerni, sőt, amikor az alispán felhívta a várost, ilyen viselkedésének megszüntetésére, Nagykanizsa tiszteletteljesen megtagadta az utasítás teljesítését, hivatkozva más, ugyancsak »első bírósággal ellátott rendes tanácsú mezővárosok« példájára.

1) 1861-ben megkezdte működését a nagykanizsai »kir. elsőbírósági váltótörvényszéke,

2) 1868-ban a »jövedéki törvényszék«.

3) 1863-ban a város már sokallani kezdte a bíráskodással járó költségeket. Amikor a kancellária leírt a városhoz, hogy vállalja el végleg a bűnügyi törvényszéket, a város úgy igyekezett elhárítani azt, hogy »bár megbecsülve érzi magáU, de a lakosság nem bírja a városi terhek továbbemelését s a város csak az esetben tehet eleget a kancellária kívánságának, ha az állam a személyi és rabtartással járó kiadásokat biztosítja a városnak.

4) A törvényszék kérdése a következő években hatalmas viharos vitákat váltott ki a városi közgyűléseken. A városatyák egy része a törvényszékről való lemondást sürgette, »Aki pörülni akar, menjen Egerszegre/« — volt a jelszó. A város két pártra oszlott a kérdés körül. Az egyik kimutatta, hogy Nagvkanizsánakévi 12.000 forintjába kerül a törvényszék ellátása, a másik párt szerint csak 1800 forintba került.

5) Mégis győzött a hivatalos álláspont s amikor 1864 augusztusában híre jött, hogy a törvénykezési székhelyek kérdésének rendezése küszöbön van, Nagykanizsa megmozdult, hogy vagy a zalaegerszegi törvényszéket hozzák Nagykanizsára, vagy Nagykanizsa székhellyd külön törvénykezési kerületet alkossanak.

6) Ennek ellenére pár esztendő múlva, amikor az elemi csapások és túlfeszített adóterhek végsőkig kimerítették a városi polgárság anyagi erőit, a városi közgyűlés úgy határozott, hogy kérni fogja a kormányt, vigye el innét a törvényszéket, vagy legalább is a törvényszéki székhelyek elosztása kapcsán csak akkor hagyja meg azt Nagykanizsán, ha átteszik ide a megyei törvényszéket.'

1) Hiába adott a kormány sok kérvényezés után 3000, majd 3500 forint évi törvénykezési államsegélyt Nagykanizsának,

8) — az csak szabadulni akart a törvényszéktől. Az 1863—65. esztendőkben hadiállapot volt Zalavár megyében. A statárium idején Kesseldorf er Mihály »kilenc nemes vármegye hóhérja« Zalaegerszegen lakott és állandó fogat állott rendelkezésére, amely a megyeszékhelyről Nagykanizsára és vissza szállította. A kivégzések Nagykanizsán történtek. Megtörtént ezekben a zavaros esztendőkben, hogy két útonálló a récsei országúton egy asszonyt megtámadott és a nála talált 7 krajcár pénzét elrabolták. Pár nap múlva Kesseldorfer mindkettőnek mértéket vett a kanizsai akasztófa alatt. 1869 őszén Gózony Ferenc városbíró memorandumot szerkesztett s azt a város eljuttatta az országgyűlés minden képviselőjéhez, kérve a külön nagykanizsai törvényszéki kerület megalkotását. A kanizsai képviselőtestület ekkor már »ezen város szellemi és anyagi érdekei felemelésének félreismerhetetlen emeltyűje« gyanánt aposztrofálta a törvényszéket és deputációban ment érte Budapestre.

9) A vármegye viszoni minden erejével azon volt, hogy meghiúsítsa Nagykanizsa reményeit s amikor a megyegyűl'és a székhely-elosztási tervezetet csinálta, Nagykanizsa 1861. 570. tanácsi jkv: 2) 1861. 217. tanácsi jkv. 3) 1868. 140. tanácsi jkv. 4) 1863. 107/461. kgy. jkv. 5) 1864. 209. jkv. «) 1864. 227. jkv. 7) 1866. VI. 26. és V. 4. kgy. 8) 1868. 107. jkv. 9) 1869. 76. jkv. — 168 —