Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Kanizsa vár története, írta Barbarits Lajos

világgal, 850 lépés hosszúságban. A hidak kettős vaskapuval elzárt tornyos bástyákba torkolltak a várfalakon. Ennél a két bejáratnál is a kapuk között állandóan őrség tanyázott. A várat környező mocsár, főként annak szélei olyan dúsan voltak benőve náddal, sással, fűzzel, hogy a várat majdnem láthatatlanná tették. A vár alatt a Kanizsa-folyón három malom kelepelt, igen jó jövedelmet jelentve a vár urai számára. Maga a város ekkor még jóformán csak három utcából állott, a Magyar-, Németés Sopron-utcából. Ez a három utca, meg a mai Kiskanizsából a Rác-utca, mint külváros tapadtak meg a vár tövében. A Rác-város magában jóval nagyobb volt a tulajdonképpeni Nagykanizsa helyén állott külvárosnál. A Magyar-utcán inkább a magyar-ajkú földmíves zsellér-nép, a Német-utcán az idegenből jött. főként német-ajkú iparosság, a Rác-utcában pedig a Zsigmond király alatt odatelepített katolikus vallású, havasalföldi rácok

1) telepedtek meg, girbe-gurba sorba ragasztgatva egymás mellé zsuppos viskóikat, amiket a szegény nép maga sietett felgyújtani, valahányszor a török^a város alá ért, maguk pedig bemenekültek a vár biztonságos falai közé, odacipelve értékesebb holmijaikat is. KANIZSA KELET ÉS NYUGAT ÜTKÖZŐ PONTJÁN Amint az állam birtokba vette Nagy-Kanizsát, Tahy Ferencet bízta meg a várparancsnokság£ al. A várat, különösen a vízzel tele sánc-árkokat ekkor újból megerősítették, miáltal Kanizsa vára Magyarország egyik legszámottevőbb erőssége, a török hódításnak legtöbbet ostromolt, mégis legdacosabban ellentálló akadálya lett. A török mellett keresztény haramia-csapatok'

2') tartották állandó rettegésben a vidéket. Ezek útonállásból, rablásból, gyilkolásból éltek, az elfogottakat, ha váltságdíjat nem kaptak értük, borzalmas módon halálra kínozták, nőket megbecstelenítettek. Tahy Ferenc 4000 emberrel és 20 ágyúval, Zrínyi Miklós segélycsapatával legelőször is megtisztította a vidéket a rabló-hordáktól. Azután már csak a törökkel voltak napirenden a csatározások. Száz és száz békés kanizsai polgár esett áldozatául a folytonos harcokban a törökök kegyetlenségének. Sokat felkoncoltak, karóba húztak, megcsonkítottak, még többet rabságba hurcoltak, gyújtogattak, asszonyokat, lányokat raboltak. De a kanizsaiak sem maradtak adósak soha. A vár tömlöcei mindig tele voltak rabszíjra fűzött muzulmánokkal és a bástya-falakon lándzsára tűzött tar koponyáig sorakoztak, amiket diadalmas csatákból hoztak haza a kanizsai vitézek. Mikor Pécs, Babocsa, Berzence, Szigetvár, Székesfehérvár már mind a török erős fészkei, Kanizsa még akkor is szilárdan áll a rettentő áradatban. Szolimán szultán végre is türelmét veszítve 1566-ban, amint kitavaszodott, roppant sereggel döntő hadjáratra tört be szárazon és vízen Magyarországba. ') Kanizsa várának 1690. évi felszabadulásakor a kivonuló törökkel együtt a rác családok legnagyobb része is kivándorolt Törökországba. 2) L. Szalay Ágoston gyűjteménye : Kanizsai levelek a XVI. századból, Mezölaky F. levele (26. sz.) Csány Akaciushoz. (Bátorfi : Adatok etc. 1877.) - 7