Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)
Szeptemberi napok
83 azon hír, mely megelőzte őket, mely szerint a határőrök hazánk ellen jönni vonakodtak, sőt egyenesen tagadólag válaszoltak, mert — ugy mondák — lia Olaszországban magyarok nincsenek, közölök egy is haza nem jöhetett volna; ők tehát inkább hálával tartoznak a magyaroknak. Utólagosan megemlítem, hogy ezen határőrök mostanában tértek vissza Olaszországból. Második eleme erejének a horvát nemzetőrség, melybe imitt-amott rendes katonaság van beosztva. Ezek — mint köztük a szánandó ás mintegy 130 főre menő turopolyaiak is — kényszeritett harczosok ; mert tudni kell, hogy Jellasich kétszer parancsolt országos fölkelést. Ezek közül sokan kaszával, dárdával, vasvillával, fejszével, ásóyal stb., de nagyobb része fegyverrel vannak ellátva; azonban szinte nagyobb részben annyira gyáva, nyomorít nép, hogy tán lőni nem is mer. Itt igen bárgyú és alázatos képpel koldulni jártak. A harmadik elemet egy nagy haramiabanda teszi: a likkai határőrség, vörös sapkával, fekete guba- s harisnyával és bocskorral. Ez, valamint a negyedik elem : a serezsánok, irtóztató, förtelmes, piszkos, rongyos nép, mely a baromtól csak abban különbözik, hogy emberi arcza van. Ezek semmi napidijt nem kapnak. Amig a serezsánokat vörös köpönyegekkel, sapkájukkal s övükben pisztotyokkal s késekkel lerajzolva ismertük, azt hittük, hogy ezek valami tűzről pattant, eleven s vitéz fiai a derültebb égaljnak. Szörnyen csalatkozánk. Ezek oly nyomorék, oly söpredék, oly erélytelen s erőtlen nép, hogy én végtelenül csodálkozom a katona Jellasichon, mikép nem szégyenlett magával ily népet hozni. Mintegy 30 serezsán sertéseket akart lopni ; természetesen lopuiok kel], mert semmi napidijt nem kapnak, — s 2 kanizsai ember és 3 nő ugy rájok ijesztének, hogy rohanó szétfutásukban hanyatt-homlok zuhogtak egymásra. Ezen két elem semmi fegyelmet nem ismer, tisztjeik fönhangon panaszkodnak ellenök. Kzek tehát harczba nem valók. Egy (likkai) őrmesterük igy szidta meg az utczán egyik engedetlen emberét : „Te rosszabb vag} r, mint a magyar honvéd." Lovasok is vannak, mintegy 500 huszár, ezeknek megfelel 100 magyar huszár, és két osztál}- német lovas. Van 42 ágyujok. Két kartács, 10 hatfontos, a többi háromfontos. A tisztek többnyire tábornokok, ezredes vagy alezredes talán kettő, a többiek kapitányok, stb.