Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)
Az atyámról. Rákosi Jenőtől
6 Hogy nem akadt annak a költészettel teli kornak egy trubadúrja ama kedves partokon ! Anyám mesélte nekem a legendáikat, mikor mint gyermeket arra vitt, mutogatta a kúriákat, emlegette a neveket, a melyeket sohasem felejt el és sóhajtott. * Ukk ma már a vasutak keresztező pontja. Akkor egy kis falucska volt, de középpont volt akkor is: egy fél körnek a középpontja, melynek perifériáján feküdt a rendeki hegy, mely piros sipkát viselt, mikor a som érett; azután Sümegvára, majd Rezi és Tátika, sötét lombos erdők felett trónolva és méltósággal tekintve le a sikságra, melyet ölelve tartott, melyben a Marczal vize mint kigyó, melyet megtapostak, ide-oda vonaglott. Ez volt gyermekségem második fázisának a színhelye. Ekkor már a romokban tanyáztam, Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza útját látogattam. Ekkor volt, hogy Sopronban a benczések templomában (kiknek tanítványa voltam) minden reggel mise után egy miatyánkot mondottam, arra kérve az Istent : engedje legalább, hogy olyan költő legyen belőlem, a minő Thaly Kálmán, kinek akkor jelent meg egy verskötete, gondolom a Kárpáti Kürt. Az at} rám Vasvármegyéből származott. Ősei homokbányász parasztok voltak Dörföldén, Sopron megyében. Apja főjáger Eszterházynál Vasban. A dörföldei mátrikula megmutatja, hogy ő is, apja is, nagyapja is, szépapja is egyetlen gyermek volt és kit Péternek, kit Pálnak hívtak közülök. Az én atyámmal tettek kivételt. Eltérve a hagyománytól, őt sem nem Péterre, sem nem Pálra, hanem Jánosra kereszteltették. Ezért-e, másért-e: ő is eltért a másik családi hagyománytól s egyetlen fiú helyett tizenkét gyermeket adott a hazának, a miből kilenczet nevelt embernyi-emberré. En sorszerint a harmadik voltam s mikor az utánam érkezettek erősen szorongatták, engemet gazdasági tekintetekből Somogyba adott gazdaságra. Onnan az ő tudta nélkül három évi praxis után melyben felvittem irnokságig, eljöttem Budapestre. Végre is azonban haza kellett mennem, hogy neki megszámoljak cselekedetemért. Szegény, kilencz gyermek és egy két más csapás által alaposan kifosztva, előbb jól megszidott és aztán kétségbeesne hirtelen ezzel a kérdéssel fordult felém : — Hát mi akarsz voltaképen lenni ? — író, — feleltem én, érezvén szivemben ifjúságom összes illúzióinak temérdek kincsét. — író! — ismétlé ő, — író ! Mi az egy magyar iró? 0 nyilván azt gondolta, nem szegény embernek való dolog. De én nem láttam az ő gondolatát és felelém : — Ott van Jókai! (Immár Thalytól jócskán eljöttem, úgy látszik.)
