Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)
A magyar történeti dráma. Hevesi Sándortól
A MAGYAR TÖRTÉNETI DRÁMA. Irta: Hevesi Sándor. Külföldi irók gyakran csodálkozva emiitik, hogy a magyar nemzetnek nincsen még históriai drámairodalma, holott ezeréves történelmét annyi megrázó és fönséges esemény jelöli. Ebben a csodálkozásban kétségkívül szemrehányás és kicsinyelés foglaltatik. Mind a kettő indokolatlan. Mert vájjon az európai nemzetek közül melyiknek van históriai drámája ? Az olaszok igen hagy szerepet játszottak a középkor s a renaissance történetében s Olaszország olyan lángelméket szült, mint Michel-Angelo és Dante. Komoly drámairodalmuk azonban szegényes és alantjáró. Spanyolország valamikor irányadó volt az európai hatalmasságok között. Drámairodalma gazdagság és termékenység tekintetében páratlanul áll az egész világirodalomban. Caldcron a drámaírók között Shakespeare és Molière után következik. Mindamellett jó történelmi drámákat a spanyolok sem írtak. A francziák színdarabjaikkal elárasztották az összes európai színpadokat s ők adták a világnak Moliéret. De hol a franczia történelmi dráma ? Hol keressük? A parókás udvari költők unalmas görög utánzataiban vagy talán Hugo Viktor véres borzalmasságai között ? A németek drámairodalma szóba sem jöhet. Schiller fönséges ódákat, magasröptű gondolatokat foglalt drámai formába, Göthe a drámaírás terén különböző irányok között ingadozott s a többiek csak töredékes műveket hoztak létre. Egyedül az angolok büszkélkedhetnek történelmi drámairodalmukkal, a melyet egészen Shakespearenek köszönhetnek. Vannak az angoloknak kitűnő történetíróik, de egyiktől sem tanulhatnak annyi történetet, mint Shakespearetől s az angol ember ezt igen jól tudja. A nemzetek művelődési történetében épen a drámának igen jelentős szerep jutott. A dráma két ikerhajtása — a tragédia és komédia visszatükrözik a nemzet egész életét. A tragédia fönséges előadásban nagy szenvedélyeket ábrázol s a multat tárja föl. A vígjáték az embert mindennapi pongyolájában mutatja be s a jelen képét tünteti fel. A mult nagysága fölgyújt, a jelen törpesége tettre ösztökél. Az lelkesít, ez ostoroz. A vígjáték megmutatja, hogy milyenek vagyunk, a tragédia, hogy milyeneknek kellene lennünk. Ez inkább idealisztikus, amaz túlnyomóan reálisztikus. Hevesi Sándor.
