Halis István – Hoffmann Mór szerk.: Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra (1896)
Balaton-Füred. Mangold Henriktől
MURAKÖZBEN. Irta : Kele György. Ha képletesen akarnám kifejezni magamat, vagy hasonlattal élni, legtalálóbban nevezhetném Muraközt Zalavármegye leányának ; nagy gonddal, apai szeretettel dédelgeti a mi ős megyénk ezt a kedves leányát, a ki, mint az elkényeztetett gyermekek szoktak lenni, néha szeszélyes, durczás, de egészben véve jó gyermek. Legjobban tudja boszantani az öreget azzal, ha megfenyegeti, hogy a legközelebbi szomszédhoz Horvátékhoz megy férjhez, oda huzza a szive ; hanem hát ez csak ijesztgetés, mert azért komolyan a papának soha ellent nem mond, sőt még a kóló tánczről is leszokott a papa kedveért, s legszívesebben tánczolja a csárdást, olyan tűzzel és zamatos magyar czifrázattal, hogy azonnal meglátszik rajta a pezsgő magyar vér; még is több jutott neki az apja természetéből, mint az anyjáéból, mert az anyja az valami bosnyák leány volt, annyi bizonyos. Szinte hihetetlen, hog}^ itt az emberfia Hunyady, Zrínyi, Szilágyi, Ujlaky nevű egyénekkel beszél horvátul, mert magyarul nem értenek, vagy csak igen keveset ; meglátszik erőteljes eg3 renes termetükön, nyilt kerek arezukon a magyar eredet typusa a leborotvált bajusz daczára. Zrinyi és Inkey vajdák magyar huszárjaiból maradtak ezek itt, természetesen össze vegyülve a letelepült bosnyákokkal ; Bosniában sok helynév, megegyez a muraközi községek neveivel, a mi nem épen a véletlenség kifolyása, ez is mutatja, hogy onnan ide bevándorlás történt, a mint erről a régi hagyományok is beszélnek. Ez a bosnyák népvándorlás, a mely elnyelte a kevesebb magyar elemet, adta Muraköznek a szláv jelleget ; csakhogy ez itt sokkal szelídebb, kellemesebb formában jelentkezik, mint a Mileticsek, vagy a Starcsevicsek birodalmában. A muraközi nép magyar polgárnak valja magát s rég mult időkből eredő rokonságot tart velünk ; a drávántuli horvátokkal általában nem rokonszenvez, s megvetően nézi le, a kiről gyanítja, hogy „illérecz" azaz horvát érzelmű, hiszen nem messze van az idő, mikor 1848-ban eg\àïtt küzdöttek velünk egy zászló alatt a muraköziek az illérek ellen. Egyik 48-as szabadság hősünk Gasparicsnak emlékoszlopa Perlakon dicső tanújele, testvéri, rokoni érzületüknek, ő is muraközi horvát volt s a magyar hazáért vérzett el. Pedig van ám itt sok titkos ellensége a magyar állameszmének, a kik zágrábi sugalmak szerint dühös akna harezot folytatnak ellenünk; de már nagyon leapadt ezeknek a száma, visszavonulnak lassan odúikba mint a denevérek, nem mutatkoznak a közélet derült világánál. Sokkal józanabb, békeszeretőbb a muraközi nép, minthogy magát fellovalni hagyja ; keserűen gondol vissza az absolutismus korszakára, mikor itt az illérek uralkodtak s a hivatalnok hierarchia leszedte róla még az utolsó ingét is ; mikor az igazságot a szerint mérték, ki mennyit adott, s a nép keserves keresményén a gospodák dobzódtak. Könnyű itt tiszta, igazságos, becsületes magyar politikával a rokonszenvet fentartani, ápolni, csak a vezető egyének ne térjenek le az egyenes útról. Finom tapintata, ösztöne van a népnek arra, hogy megérti, tudja, ki az ő barátja. Fellángol a magyar szív, mikor hallja, hogy ezek az egyszerű horvát emberek, milyen lelkesült hymnust, dicséretet mondanak el a múltból az itteni
