Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004)

Káli Csaba–Molnár László: A közigazgatás története

A közigazgatás története E munkán belül nem lehet célunk Magyarország közigazgatási történetének megírása, erre még kísérletet sem teszünk, csupán vázlatosan próbáljuk ismertetni a számunkra legfontosabbakat. Nagyon leegyszerűsítve a középkori közigazgatás történetét az alábbiak szerint foglalhatnánk össze. A közigazgatás szervezete - látszólag - roppant egyszerű volt. A legfőbb törvényhozó és a törvényesség őre ugyanaz a személy - a király volt. Járta az országot és törvénynapokat tartott, ahol az eléje járulók ügyében ítélkezett. Később ebbeli feladatait átadta az ítélőmesternek, a nádornak, aki a személyében járt el. A király a vármegyék élén álló várispánok útján igazgatta az országot, bizonyos jogosítványokat átadva számukra. A vármegyék központjában - kolostorokban - létrejövő konventek, hiteles helyek a mai közjegyzők feladatait látták el. Azért kellett így történnie, mert a királyi kancellária intézménye viszonylag későn, a XIV. században alakult ki. (Addig az egyházi szervezeten belül is többnyire a szerzetesek voltak írástudók, a világi papok nagy része nem.) A birtokokra vonatkozó iratokat levéltáraikban őrizték. Ők vettek részt a határjárásokban - birtokhatárok kijelölése, rögzítése - a királyi kiküldött mellett, és ők rögzítették írásban az ott elhangzottakat. Kaptak néhány jogosítványt a földesurak is. A jobbágyok helyzetét jogi szempontból ez utóbbi határozta meg. A földesúr szinte korlátlanul uralkodott felettük. Amennyiben még pallosjoga is volt - ezt pedig még a XVIII. század első évtizedeiben is adományozott a király némely földesúrnak -, akkor saját belátása szerint ítélhetett, illetve végeztethetett ki jobbágyai és szolgái közül bárkit. (Természetesen nem nemest értve ez alatt.) Pallosjoga egyébként néhány városnak is volt. A középkori közigazgatás demokratikusnak tekinthető abban az értelemben, hogy a jobbágyok is képviseltették magukat választott vezetői testületük bíráik és esküdtjeik - révén. Az már más lapra tartozik, hogy bírót csak a földesúr által kijelölt három személy közül választhattak. A jobbágyi jogok erőteljesebb megnyirbálására a XVI. század elején került sor, amikor - a Dózsa György vezette parasztfelkelést követően - megjelent Verbőczi Hármaskönyve. Az abban foglaltak ugyan soha nem emelkedtek törvényerőre, de a gyakorlatban szinte kivétel nélkül azokat alkalmazták. A második nagy jogi megszorítás a XVIII. század második felére tehető, amikor a földesurak igyekeztek minden korábbi jobbágyi kiváltságot megszüntetni A nemesek mind a középkorban, mind a későbbiekben gyakran vállaltak 89