Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004)
Káli Csaba–Molnár László: A falu mezőgazdasága
A falu mezőgazdasága A falu középkori mezőgazdaságáról nincsenek forrásaink. Későbbi adatokból azonban arra következtethetünk, hogy szűkösen, csak éppen a legszükségesebbet tudták megtermelni. A török veszedelem elmúltával a mezőgazdasági termelés újraindítását nem csak az ember hiány, hanem az elpusztult települések határának elvadulása is hátráltatta. Az egykor haszonnövényekkel beültetett földeket továbbá a réteket felverte az erdő és a bozót. Ezeket először meg kellett tisztítani, hogy újra művelésbe lehessen őket fogni. A népi mondás szerint olyan kár nincs, amiből haszon ne lenne, szomorú aktualitással, de erre a korra is igaz volt. Az elpusztult települések elvadult határa szinte korlátlan hasznosítható termőterületet biztosított a megmaradt, vagy újratelepített falvak lakóinak, akik ezeknek a bozótoknak, erdőknek a kiirtásával juthattak termőföldhöz. Az irtásföldek kialakítását a földesurak is többféle módon támogatták. Szőlők telepítése esetében legtöbbször úgy, hogy az a telepítést végző tulajdonába került, és azt szabadon tovább örökíthette. Termőföld, rét esetében pedig bizonyos ideig - 5-16 évig - szabadon, tehermentesen használhatták, és csak ennek az időnek a letelte után került földesúri tulajdonba. A török utáni újratelepítését követően a falu, adottságainak megfelelően, inkább növénytermesztő, mint állattartó volt. (Láttuk, hogy hiányoztak ehhez a legelők.) A család szükségleteit is csak nehezen fedező gabonaféléken túl hajdina, köles, zab, búza, árpa, kukorica, rozs - ipari növényeket, lent és kendert termesztettek, ezeket is házi szükségletre. A sovány, dimbes-dombos, nehezen művelhető földek, áradásos, elöntéses rétek nem kedveztek a növénytermesztésnek. A dombokon viszont - talán ezért - virágzott a szőlőtermesztés. Baloghegy, Rigó, Öreg és Újhegy nem csak a helybelieknek nyújtott lehetőséget szőlőművelésre, hanem távolabbi falvak lakóinak is. A középkori jobbágyfalu a XVII. század végi újratelepítés után vegyes jobbágy- és zsellér falu lett. Ezt megőrizte a XIX. század közepéig, a jobbágyfelszabadításig. Nem véletlen, hogy itt már az 1830-as években megindult egy tagosítási törekvés - megelőzve 20-30 évvel az országos nagy tagosítási hullámot. Ekkor a zsellérek elszórtan elhelyezkedő - a földesúri birtokokban szigetként beágyazódó - birtokait akarták elcserélni. Jellemző, hogy ez a perre menő tagosítás csak akkor fejeződött be egyezséggel, amikor a környező nagybirtokokon is megtörtént a tagosítás. Érdekessége, hogy az úrbéri legelőt csak 1892-ben osztották fel egyénenként Náprádfán. 1 103
