Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Szentgyörgyvár története 1850–1948 - A Széchenyiek örökösei: az Oltay és a Nemestóthy Szabó családok

és árpát vetettek.

209 A sertésállományt a szentgyörgyvári és az alsómándi gazdaságban is veszélyeztette időnként a pestis; a környékbeli állatorvosok kiszállásaik során oltották be a hízókat.

210 A bérleti rendszert Oltay Guidó és kisebbik fia is gyakorolta, a falu és Alsópáhok-Nemesboldogasszonyfa vadászterületeit igénybe véve.

211 A gépesítés itt kezdődött meg először, 1895-ben már két gőzüzemű lokomobil, különféle mezőgazdasági munkákhoz, három vetőgép, egy cséplőszekrény és két trieur (rostálógép) állt rendelkezésre, de a hagyományos eszközök; 36 eke, 19 borona, 17 igás szekér, 5 henger és 4 rosta képezték továbbra is a felszerelés zömét.

212 A tényleges munkát az uradalomban a szerződéssel évente fogadott cselédek és az alkalmi munkások, napszámosok, summások végezték. A szántóföldeken tavasztól őszig, a magtárakban télen, az állatok körül, az erdőben és a fogatolás terén egész évben dolgoztak. Fizetségük, a komenció természetbeni juttatásból (élelmiszer, búza, rozs) és készpénzből állt, szállást a soklakásos cselédházakban kaptak, s járt nekik a beteg-és balesetbiztosítás is.

213 így sokszor biztosabb megélhetésük volt, mint a falubeli önálló kisbirtokosoknak. A XIX/XX. század fordulóján a falubeli és az alsómándi központban lakó cselédek családtagjaikkal együtt - akiket gyakorta bevontak a feladatokba külön bérért vagy napszámért - 150-en voltak, középkorúak és fiatalok egyaránt, 15 éves kortól felfelé. Speciális szaktudást és gyakorlatot igényelt a gépész állása, de elöl álltak a rangsorban a vincellér és a kocsisok is. A béresek, akiket a földeken alkalmaztak, voltak a legtöbben, 12-en, míg az állatok gondozásához egy-két személy általában elegendő volt (bivalyos, borjús, kanász, juhász). A takarmányos beosztott munkáját elválasztották a többi bérestől, és az erdős, erdőóvó tisztség is élt még.

214 A napszámosok, nincstelen mezőgazdasági munkások a községnél jelentkeztek be, s kerültek nyilvántartásba. A cselédekhez képest kisebbségben voltak; évente 5-15 főről történik említés.

215 A Balaton-felvidéki Nemestóti (ma Káptalantóti) volt az ősi fészke a Nemestóthy Szabó családnak, amely oklevelek alapján a XIV. századig tudta igazolni őseit. A XVIII. század második felében már 15 helységben birtokos család leszármazottai közül sokan maradtak Zalában és Somogyban, igazolt nemesek lettek, saját címerrel.

216 A keszthelyi születésű id. Nemestóthy Szabó Lajos (1853-1922) előbb a muraközi Felsőmihályfalván és Domasinecen (Damása) gazdálkodott, Felsőmándpusztát 1889-ben vásárolta feleségével, Mezriczky Annával, és ide is költöztek.

217 A birtok egy tömböt képezett a szentgyörgyvári határ É-i részén, szomszédosán Nemesbük, Kustány és Zalacsány területével, hosszan elnyúlva az országút és a Zala mentén, egészen Alsómándig. Az új földesúr tíz gyermeke közül a legidősebb fiú, Lajos kezébe került az 90