Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Haász Gabriella: Szentgyörgyvár története 1676–1849-ig - A Zala szabályozása

a tilalmat a malomépítésre is kiterjesztették, megerősítették az 1829-es költségvetést.

182 1836-ban indult a tényleges munka, ezt azonban hátráltatták időnként a birtokosok közti viták, késlekedések. Szentgyörgyváron a patakok környezetének rendezése kezdődött meg: az 1835-ös térképen megtaláljuk a Büki-patakhoz újonnan ásott kanálist, s a 20 évvel későbbi állapot szerint ez azután át is szelte az árteret. Panaszkodtak viszont a falusiak 1838-ban, mivel a szemközti dombokról lefutó patakoknál még a régi állapot uralkodott: a víz szétterült a határban, s az ő rétjeiket is hasznavehetetlenné tette. Az ügyet Csillagh Lajos másodalispán elé utalták, aki a szabályozási munkákért felelt.

183 Ameddig a szabadságharc eseményei közbe nem szóltak, az alsóbb szakaszon, Zalaapátiig folyt az új meder kialakítása, a lápos területek felmetszése, szárítása. 1851 júliusában a birtokosok csaknem teljes számban megjelentek Szentgyörgyváron, ahová Csillagh Lajos - most táblabíróként - összehívta őket. Rendelkezés született a hátralékokról. A főmeder mélyítése szükségessé tette egy 2 öl széles mellékárok kiásását is, Mekenyétől a szentgyörgyvári várig, s az új tervezési munkákra Szalós Mihályt, a Festeticsek uradalmi mérnökét kérték fel, Bajomi István megyei földmérő mellé. 1854-ben a meglevő és még ezután ásandó szentgyörgyvári szakaszok költségeit összesen 687 Ftban állapították meg.

184 A tervek alapján 1855-től újra megindult a munka. A főmeder két részletben ért el a csányi határig: 1862-ig Bókaházáig, 1865tel bezárólag Csányig, összesen 10 030 öl hosszúságban (18 km), szélessége megegyezett az 1830-as években megállapított 4 öles átlaggal.

185 Az ártéren továbbra is a kisebb tisztogatások és a csatornák nyitása voltak a főbb feladatok. A levonuló víz nyomában a száraz területeket szántóföldekké alakították, ahol pedig irtani lehetett, ott rétekké, legelőkké irtották a berket. Az eredményeket 1865 szeptemberében a Keszthelyen tartott közgyűlésen összegezték. 1836-tól számítva, az ásatásokra a szentgyörgyváriak összesen 19 891 Ft 95 krajcárt adtak (a jobbágyfelszabadításig az uradalom, utána a parasztgazdák), a meder fenntartására-karbantartására 1623 Ft 20 krajcárt.

186 Tízéves szünet után a birtokosok felújították az egyesületet, Zalaszabályozási Társulat néven, 1874-ben. A megásott főmedret további 0,8 m-rel tervezték mélyíteni, s most került sor a balparti árapasztó csatorna létesítésére, állandó jelleggel. A 13 km-es csatorna az 1850-es évekbeli elképzelésnek megfelelően Mekenyétől Szentgyörgyvárig húzódott.

187 Az érintett szentgyörgyvári és mándi birtokosokra ekkor 1320 Ft 38 krajcárt róttak ki.

188 1876-tól 1895-ig nemcsak az árapasztó csatorna készült el, hanem a főmeder 5 km-es meghosszabbítása is Kehidáig. Ezzel a szentgyörgyvári határ teljes Ny-i fele, az országúttól kezdődően alkalmassá vált mezőgazdasági termelésre, intenzívebb művelésre. íme egy összehasonlítás, amely a szentgyörgyvári-mándi ártér jellegét mutatja: 85