Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)
Müller Róbert: Szentgyörgyvár földrajzi környezete és régészeti emlékei
374-375-ös támadás. Érthető, hogy a lakosság egy része a védettebb helyek közelébe költözött. 380-ban a provincia védelmére szövetségesként (foederatiként) egy vegyes összetételű barbár népcsoportot fogadtak be és telepítettek le a Dunántúlon. Ez a telepítés környékünket is érintette. 29 Úgy tűnik, hogy a Kis-malomi dűlőben lévő római település hosszabb ideig volt használatban. Erre utalhat, hogy a Köszvényes pataktól északra a terepbejárás során egy szürke, besimított rácsmintával díszített kerámiatöredéket is találtunk. 30 Ez a jellegzetes anyag és díszítés a 4. század végére és az 5. század első felére keltezhető. 375-376-ban a hunok legyőzték a Fekete tengertől északra, a Pontus vidéken élő népeket, majd 395-ben egy seregük az Al-Dunánál végigpusztította az Észak-Balkánt, egy másik pedig a Kárpátok megkerülésével a Morva völgyéig jutott. A támadás hatására a Kárpát-medence északi részén élő népek nyugatra menekültek és ezzel kezdetét vette a népvándorláskor. Ruga nagyfejedelem a 420-as évek végén a magyar Alföldre helyezte át székhelyét, 434ben pedig a rómaiak átengedték Pannónia provinciát a hunoknak. A Zala völgyében a korai népvándorláskornak alig találjuk nyomát. Úgy tűnik, hogy a hunok éppúgy, mint az őket követő különböző germán népek, a keleti gótok, a szvébek, a langobardok nem szállták meg ezt a területet. Keszthelyen és közvetlen környékén valamennyi nép emlékei megtalálhatók, sőt a fenékpusztai erőd a keleti gótok királyának, Thiudimernek székhelyül szolgált 456 és 473 között. A langobard uralom idejéből -535-5 68-is rendkívül gazdag leletekkel rendelkezünk. Feltételezhetjük, hogy Keszthely környéke volt e népek szállásterületének széle, és a nyugatra eső területet védelmi célból lakatlanul hagyták. Itt csak kisebb bennszülött közösségek húzhatták meg magukat. Ez a helyzet a korai avarkor első szakaszában sem változott. A nomád avarokat 567-ben a langobardok hívták segítségül az Alföldön élő ősi ellenségeik, a gepidák ellen. Az avarok katonai sikerei a langobardokat is megijesztették, és 568 tavaszán Észak-Itáliába vonulva szerződésileg adták át a Dunántúlt az avaroknak. A korai avar szállásterület nyugati széle nagyjából a Szombathely-Keszthely-Pécs vonal volt. Ettől nyugatra helyezkedett el a lakatlan gyepű. Változás a 7. század elején következett be. 602-ben az avarok sikeres hadjáratot folytattak a Kárpátoktól keletre élő szlávok ellen. A visszatérők szláv csoportokat hurcoltak magukkal, és a Zala völgyében nyertek új otthont. Erre utalnak azok a birituális temetők, amelyeket a 7. század elején nyitottak meg Pókaszepetken, Kehidán és Zalakomár területén. Ezekben az avarok csontvázasán, a harcosok nem ritkán lovaikkal és fegyvereikkel együtt lettek eltemetve, míg a szlávok megőrizték ősi hagyományaikat, és a halottaikat elhamvasztották. Elképzelhető, hogy Szentgyörgyvár belterületén is létesült ekkor, vagy valamivel később egy temető. Erre utalhat, hogy a 15
