Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)
Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - Földművelés, állattartás
kor elmennek a férgek a háztól. A húszas évek közepétől aki csak tehette, rakott sparheltet csináltatott vagy a tehetősebbje a csillogó-villogó csikósparheltet részesítette előnyben. A szokás hatalmaként némelyik idős asszony ezek mellett is a szabadtűzön főzött. A kemencéket a tsz megalakulása után dobálták ki tömegesen a házakból, mert akkor megszűnt a kenyérsütés, nem volt rá szükség többé. Néhányan az udvaron csináltattak új kemencéket, s lakodalmakkor ma is ezekben sütik a perecet. Földművelés, állattartás Szentgyörgyvár szegény falu volt, mondják magukról. Akadt közöttük ugyan néhány módosabb család, de a sok gyermekkel megáldott többség elég nehezen élt néhány holdas kis földjéből. 21 Legtöbben részesaratónak vagy másképpen kepésaratónak álltak a helybéli és a környező nagyobb birtokokra. Hét, tizenhat, tizennyolc évig is görnyedtek „az urak taróján". Nemcsak gabonát kerestek, hanem az aratók kaptak még ezen felül részes kukoricaföldet és kaszálót is. Nem zúgolódtak, beletörődve ma is azt mondják, hogy „szegén embernek szegén a szerencséje, avvó elégettünk meg, amink vót, de azér senkise kódút." A kislányok közül az erősebbek akár 11 éves korban is beálltak kötélvetőnek, aztán 12-13 évesen nagy kannában vagy sajtárban vizet cipeltek az aratóknak reggeltől estig, hogy majd beleszakadtak. 14 évesen pedig már markot szedtek. Az ügyes és megbízható elsőkaszást az uradalom egy idő múlva kiemelte aratógazdának, ezzel együtt nem csak a felelőssége, hanem a fizetése is megnőtt. Az Oltay uradalomban a faluból 25-30 kaszaerő is dolgozott. A kaszaerő tagjai: kaszás, marokszedő, és kötöző, aki egyben a kötelet is vetette. 22 Csak érdekességként jegyzem meg, hogy Széchenyi Ferenc 1805ben azt is előírta, hogy a jobbágyok ne szedjenek vesszőket a gabonakévék összekötésére, mert ezzel is pusztítják az erdőt, hanem szokjanak hozzá, hogy szalmából tekerjék a kévék kötelét. 23 Az aratás kezdetekor a mezőre kilátogató uraság vagy az intéző derekát legtöbbször az első marokszedő kötötte meg néhány szál gabonával, miközben azt mondta: Isten éltesse a nagyságos urat erőben, egészségben! A köszöntésért borral ajándékozták meg az aratókat. Az ebédet és a kenyeret általában mindenütt az uradalom adta, az egyéb étkezéseket a munkások maguk állták. Az aratás és cséplés végeztével áldomás is járt. Helyenként bort kapott az aratóbanda, másutt levágtak számukra egy birkát is. A kereset a gabonaterméstől függött. Legtöbbet a kaszás keresett, aztán a kötő, és végül a marokszedő. 24 136
