Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - A település, építkezés

A ház beosztása attól függött, hogy milyen család lakott benne. A szegényeknek egy szobájuk, egy konyhájuk, esetleg kamrájuk volt, ezután következett az istálló egybe építve a lakóházzal Akinek volt pajtája,- kevés porta dicsekedhetett vele - az közvetlenül az istálló mögött állt. Egyik fiókjában széna volt, a másik szabad részében állt a szekér meg a gazdasági szerszámok. A disznóólak gömbfából készültek, szalmával és kukoricaszárral rakták körül az oldalukat A kerítését meg karókból csinálták. A baromfiakat tyúkólban vagy legtöbben drótkatrócban tartották. A jobbmódúak lakása ugyanezt az egysoros elrendezést mutatta csak valamivel több derékból állt: szoba - konyha- szoba- kamra és a gazdasági épületek. Maga a ház szegénynél-gazdagnál egyaránt füstöskonyhás-, legföljebb szabadkéményes volt, és mindegyik helyisége az oldaltornácból - az oszlopos pitarból - nyílt külön-külön.

15 A konyhába felezett vagy kettős ajtón át lehetett belépni. Az ajtóval szemben, kissé a szoba felé tolódva, állt a nagy kemence. A legrégibb kemencék alja szögletes, felső részük csonkakúp alakú volt. A húszas években még sokhelyütt ilyen buboskemencét használtak. Csak azután kezdték el a szögletes kemencéket építeni. Mindkét kemencét vályogból rakták, később áttértek a téglára. Belsejét sározták, s ha leesett egy-egy darab, akkor egy kislány bemászott és kijavította. A kemence szája mellett kétoldalt a falába épített lyukon ömlött ki a füst, ami vagy a kinyitott kettős ajtó felső szárnyán átjutott ki a szabadba, vagy a mennyezeten hagyott mintegy 60 x 60 cm-es nyíláson távozott a padlásra. A kemencék mellett padka húzódott, amelyet itt még kemence vallanak is neveztek. Itt főztek. Az edényeket különböző méretű vasháromlábakra helyezték, és alattuk égett a tűz. A konyhából fűtötték a szobai cserépkályhát, és annak is ide áramlott be a füstje.

16 Amelyik kemencének alacsonyan volt a szája, eléje 60 x 60 cm-es mélyedést csináltak, s ebbe álltak, ha a kenyeret bevetették a kemencébe. Használaton kívül lefedték. Ahol meg magasabbra esett a kemence szája, ott 60-70 cm széles padkát építettek. Erre tették a kenyérlapát fejét, meg a főzéshez szükséges edényeket. Emlékezet szerint az utolsó füstösházat az ötvenes évek végén bontották le.

17 Jóval kevesebb volt a szabadkéményes ház.

18 A mászókéményekkel oldódott meg a házak füsttelenítése. Minden tűzhely /kályha, kemence, sparhelt/ füstelvezetője a kéménybe torkollt. Ezután már lehetett a konyhában élni, lakni.

19 A füstöskonyhákat gyakran meszelték, részben azért, mert a falra rakódott korom könnyen meggyulladhatott, s azt időről időre le kellett kaparni, részben pedig az erős füstszag miatt.

20 A falu határában kitűnő szürke földet- sikálót - lehetett szedni. Forró vízben feloldották, és azzal meszelték be nemcsak a füstöskonyhát, hanem a hegyi pincéket, sőt a konyhák, szobák döngölt agyagpadlóját, az ügyesebbje pedig még a padlást is ezzel sikálta föl. Olyan sima és erős volt, mint a cement. Igyekeztek holdfogytán meszelni, mert ak135