Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - A település, építkezés

rasztházak mind földből, ritkábban vegyes falazattal. Senki se emlékszik már rá, hogy látott volna egy-egy elbontott vagy ledőlt nagyon régi épületet boronából, vagy talpgerendás, karóvázas, sövényfonásos, tapasztott falból építve, pedig itt ugyanúgy ismerték a faépítkezést, mint a környező településeken, ahol megmaradt egy-egy öreg ház, de az okszerűen gazdálkodó Széchenyi uradalom szigorúan megtiltotta az értékes faállomány építkezésre történő vágását.

9 Helyette szorgalmazták a földből való falazást. Ellenezték a szalmával való tetőfedést is, mert ahhoz sok és drága husángfa kellett csaptatónak. A zsúp- és nád héjazathoz elég volt a kevesebb és silányabb pózna.

10 Akkoriban - mint a korabeli iratokból kiderül - igen nagy keletje volt a zsúpoló-nádazó mesternek, az uradalom egymaga ellátta annyi munkával, hogy a parasztokra nemigen jutott ideje.

11 Megtanulták hát maguk a házfedést, és talán éppen ezért a nádazás-zsúpolás sohasem lett önálló szakma. Szentgyörgyvárott a régi házakat többnyire rakott sárfalból emelték. Helyi neve sárgombócfal, gombócfal. Tartósabbnak és jobbnak tartják mint a tömésfalat, mert az egymásra halmozott sárgombócok saját súlyuknál fogva összepréselődnek, míg a tömésfal száraz földjét fáradságosan kellett összesulykolni. A sárgombóc földjét megvizezték, pelyvával, szalmával megszórták, és lábbal megtiporták. A házak alapját kb. 50-60 cm szélesre ásták ki - a mélysége változó volt- megrakták kővel, és erre kezdték villával körbe rakni a sarat. Kerülésnek mondták, ha körbe értek a falon. Egyszer-egyszer úgy 80 - 100 cm magas réteget húztak fel, és azt az időjárástól függően kb. 2 hétig szikkadni hagyták. A fal végét mindig rézsútosan fejezték be, hogy a kezdő sort ehhez illesztve folytathassák. Egy- egy háznak a magassága 3-4 kerülésből állt. Felépítése azért tartott sokáig, mert a száradásra várni kellett, másként összerogyott volna a súly alatt. így is a fal felfelé egyre keskenyedett, amit a végén ásóval egyenletesre nyestek. Amint felhúzták a falakat, örömük jeléül az egyik sarokra szalagos faágat tűztek. Az ablak- és egyszárnyú ajtónyílásokat utólag vágták ki fejszével vagy irtókapával. A kétszárnyú ajtó esetében előre betették az ajtótokokat. A tömésfal - a faluban vertfalnak nevezik - azért kedvelt építési forma, és azért választották még az ötvenes években épült házaknál is, mert nagyon gyorsan elkészült, és nagyon jól szigetel. Nyáron a hűvöset tartja, télen a meleget. Olyan földet kellett keresni hozzá, ami összeállt, nem repedt meg. Itt is kő alapot készítettek, majd két darab 30 cm széles deszkalapot fektettek az alap két szélére, amelyet vaspálcával- igával - fogattak össze alul-fölül. Kalodának nevezik. És ebbe a kalodába kezdték belerakni lapátszám a földet. Töméshez elég a frissen kibányászott föld nedvessége, csak ha nagyon kiszáradt, akkor öntözték meg egy kicsit. Sulokkal /sulyok/ sziládra döngölték. Az egyes rétegek közé erdőn vágott vékony gallyakat, vesszőket, szőlővenyigét és szalmát is fektettek, mert ezáltal szilárdabb lett A fal magasságának meg133