Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Mészáros Ferenc: A község neve - Pacsa és környéke története a középkorban - Pacsa község története a középkorban

Pacsa és környéke története a középkorban Pacsa község története a középkorban A község történetének első hiteles említése 1251-ből való. Ebben az évben IV. Béla királyunk „az igriczei regösök, más néven jokulátorok földjeinek elhatárolására szólította föl Pál zalai ispánt, aki egyben országbíró is volt."

1 E határjárással kapcsolatban esett szó a Pacsa falubéliek kaszálóiról. Az igricek már Szent István óta a mai Zalaigrice területén laktak; kóborló énekmondók voltak, akik az országot járva adták elő a nagy pogány elődökről, többek között Lehelről, Bulcsúról szóló dicsőítő történeteket, amelyekbe gyakran beleszőtték az elégedetlenség és a bosszúállás gondolatát is. Ez a keresztény hitvilággal nem fért össze, de mégsem jutottak a pogány lázadók sorsára, István inkább „állami felügyelet alá helyezte valamennyit."

2 Megyénként összetelepítette, majd az ispán alá helyezte őket, azután ugyanúgy a foglalkozásuk nevével megjelölt településen laktak, mint például a kovácsok (Verő - Vörü). Egy másik forrás, a zalavári apátság alapítólevele szerint Pacsa község neve már 1019-ben előfordult, az okiratról azonban később kiderült, hogy 1320 körül készült hamisítvány. Csak Füssy Tamás, az apátság perjele állította róla, hogy valódi: ő tisztességtelen dolognak tartotta, hogy mivel az „alapvető oklevelek eredeti példányai a nehéz idők csapásai közt elvesztek, újabb időben az alapító diplománkat is a hamisítványok közé sorolják."

3 Bár forráskritikai elemzések egyértelműen megállapították, hogy az alapítólevél hamis, számunkra mégis fontos adatokat tartalmaz. Története a következő: A 14. század elejétől kezdődően hosszú per folyt a veszprémi káptalan és a zalavári apát között az érdekeltségi területek határán levő települések (Pacsa, Igricze, Rokolyán, Isabor) fennhatóságáról. Az apátság feltétlenül meg akarta szerezni e községek tizedszolgáltatásait, de ahhoz írásos bizonyítékra volt szükség. Mivel eredeti alapítólevelük nem volt meg, hamisítottak egyet 1019-es keltezéssel. Ebben azt állították, hogy Szent István király az 1019-ben alapított zalavári apátságnak adományozta egyebek között a pacsai és a rokolyám kápolnát, és azt is megengedte, hogy a közeli falvakban még építhessen templomokat, és azok az említett két település fiókegyházai legyenek, s tizedszolgáltatásaik a zalavári apátságot illessék.

4 A veszprémi káptalan ragaszkodott a korábbi érdekeltségi területéhez, és elkezdődött a harc. Egyik fél sem engedett, végül a zalavári apát az esztergomi érsekségen tett panaszt, hogy a vitatott falvak lakói ki akarják vonni 33