Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Mészáros Ferenc: A község neve - Gazdasági és társadalmi változások a 18. században - Az úrbérrendezés

mést takarított be egy évben, mert akkor is csak az egyikből volt köteles odaadni a kilencedét. Ez a kitétel a termelés növelésére, a gazdaság és a gazdálkodás fejlesztésére ösztönözte a jobbágyokat. A szántóföldi növények közül a len és a kender kivétel volt, mer választani lehetett: a kilenced fizetése vagy az uraság földjén termett mennyiségből telkenként „6 funtra való" rostnövény (kb. 3,3 kg) ingyenes megfonása között. A jobbágy a megmaradt gabonáját, „életét" bármelyik malomban szabadon megőrölhette. Ez valószínűleg az akkor még működő csekei malomban történt. Az Urbárium végül rendelkezett a földesúri joghatóságról. Kimondta, hogy „a jobbágyok sem pénzben, sem testben ne büntettessenek." Kisebb vétségekért 1-3 nap kényszerrobot járt. Testi fenyítést alkalmazni csak kivételesen súlyos esetekben volt szabad, amely férfiak esetében 24 pálcaütés volt, „az Asszonyiállatokat pedig szinte annyi korbácsütéssel büntessék." Nótáriusát, vagyis jegyzőjét, valamint esküdtjeit a falu szabadon választhatta. Teljesen más volt a helyzet a bíróval. Erre a tisztségre a földesúr által kijelölt három személy közül lehetett választani az ő tisztjének jelenlétében. Ha azonban a megválasztott személy nem felelt meg az úr kívánalmainak, „rossz viselésére nézve letehette", majd újat választatott helyette, számára ugyanis nagyon fontos volt a bíró személye. Hogy a bíró szerepét pontosabban megértsük, érdemes áttekinteni e funkció történetét. A tisztség szinte a települések kialakulása óta létezik. Kezdettől fogva szükség volt valakire, aki összefogja az ott élő lakosságot, és közreműködik mindennapi gondjaik megoldásában. Ez a személy általában köztiszteletre méltó férfiú volt. A 13. századtól fogva a bíró kezébe került a közös javak kezelésének gondja, ügyelt a falu határának épségére, de továbbra is megmaradt bizonyos szintű bíráskodási funkciója is, melyet az esküdtekkel együtt gyakorolt. Nem volt teljesen független korábban sem: a földesúr beleszólt a bíráskodásba, sokszor ő határozta meg például a pénzbüntetés összegét. Többnyire a bíró osztotta be a lakosságot „úrdolgára", azaz robotra, ezért aztán a földesúr és a lakosság között egyben ütközőember is volt, ami sokszor meglehetősen hálátlan feladatnak bizonyult, ezért a megbízatást csak bizonyos kedvezmények fejében vállalták: a bíró nem fizetett adót, nem szállásoltak be hozzá katonákat, és változó arányban ugyan, de részesült a válságpénzből. Az előnyök és a hátrányok nem mindig egyenlítették ki egymást, ezért előfordult az is, hogy egy településen zsellért választottak bírónak. Ha már a legszegényebb sem vállalta el a feladatot, még az is megesett, hogy a kisze64