Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Mészáros Ferenc: A község neve - Gazdasági és társadalmi változások a 18. században - Jobbágyok, urak, terhek

A 18. század elején bekövetkezett változásokat is összeírásból ismerhetjük meg. Termett összesen 493,5 soproni mérő tiszta búza (1 soproni mérő « 50 kg), és két gazda is volt, aki 100 vagy több mérő búzát takarított be. Termett még kevert rozs, valamint 38,5 mérő törökbúza, azaz kukorica. Bővült a termesztett növények köre is: hajdinából, árpából, kölesből, lencséből, tönkölyből (pelyvás búza, különleges ízű kalászos növény, amelyet ma már csak az Alpokban termelnek) - és zabból összesen 164 mérő került a magtárakba. A szőlőterület nagysága ugyan gyarapodott, a bor minősége azonban nem javult. Elsőrendű egyáltalán nem akadt, de másodrendűből 369 pápai akót (1 pápai akó = 53,72 liter) szüreteltek. A minőség nyilván függött az időjárástól is, hiszen voltak olyan évjáratok, amelyeket egyenesen silánynak minősítettek. Ennek ellenére a hegyvámot rendszeresen beszedték. 1701-ben 43 személytől 66 vödör és 4 pint gyűlt össze. Fejlődött az állattartás is: 81 igás állat, másképpen „vonyós marha" állt rendelkezésre. Ekkor már külön számon tartották a fejős teheneket: ezekből 63 volt, de fejték a juhot és a kecskét is, összesen 120-at. Az 1 évesnél idősebb kecskék és juhok száma 190 volt, a sertéseké 85.

5 11 gazda foglalkozott méhészettel: összesen 63 méhkast számoltak meg. 171 l-ben súlyos csapás érte a falut: a kolerajárvány igen nagy pusztítást végzett, 16 gazda meghalt, a többi lakost nem is jegyezték fel. A termelés is erősen visszaesett, a „vonyós marhák" száma 44-re, a bor mennyisége negyedrészére csökkent. A 164 mérő szemes termény helyett csak 35-öt takarítottak be.

6 A bonyodalmat a század elején a szőlőültetvények szaporodása okozta, ami hosszú ellenségeskedéssé fajult a pacsaiak és a zalavári apátság között. Az történt, hogy a zalavári apát, aki a községben tizedet szedett, azt ki akarta terjesztem az irtásföldeken telepített ültetvényekre is. Ez ellen a földesurak és a jobbágyok egységesen, nagyon határozottan tiltakoztak. Egyik fél sem akart engedni. Néhány földesúr úgy látta, hogy a békesség kedvéért némi engedményt kellene tenni az apátnak, a többség azonban ebbe sem egyezett bele, arra hivatkozva, hogy az irtásföldek után soha nem járt tized. A vita addig fajult, hogy a feleknek 1717-ben Bécsben kellett megegyezniük. Esterházy László és Nádasdy Imre földesurak kötelezettséget vállaltak arra, hogy a pacsai hegyről tized fejében (kivéve azt az esetet, ha a termést a jég teljesen tönkretenné) a zalavári apátnak minden évben 75 akó bort szolgáltatnak, de a hordókat az apátnak kellett biztosítania. Úgy tűnt, hogy a döntés mindkét félnek megfelelt. Az apát úgy érezte, hogy győzött, mert gyengébb termés esetén is megkapja a 75 akó bort, a földesurak pedig azért örülhettek, mert jobb termésből is „csak" ennyit voltak 54