Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Mészáros Ferenc: A község neve - Az első világháborútól a gazdasági válságig (1914–1929) - Az első világháború hatása a község életére

Szabályozására elsősorban a gyalogmunkából élő, igásfogattal nem rendelkező szegényebb néprétegek érdekében volt szükség. Három alapvető tarifát állapítottak meg: kettősfogat napi bére: 10 korona 1 hold föld szántása 10 korona 1 hold szántás boronálása 20 korona Az igásfogatok díjai a gyalogmunkához képest magasnak tűnnek, ám ez esetben is a felső határt szabták csak meg. A hatóság figyelemmel kísérte a bérmaximálás hatását, és a jegyző azt állapította meg, hogy 1915 nyarán a „kereset a napszámosokra nézve kedvező",

16 mert ha nem is kerestek sokat legalább folyamatosan volt munkájuk. A lakosság megélhetési viszonyai tovább romlottak a nagy drágaság miatt. Az itthon maradt családtagokra óriási teher nehezedett: a keresőképes férfiak helyett nekik kellett eltartani a családot, és az egyre nehezebben teljesíthető közterhek fizetéséről is ők gondoskodtak. Az utóbbi gyakran el is maradt, melynek következményeként a község elszegényedett, és nehezen tudta teljesíteni a rá kirótt és önként vállalt szociális feladatait. A hatóság türelmes volt, és úgy döntött, hogy „a hadbavonultak köztartozásai biztosítására végrehajtás nem vezethető", bár „egyéb tartozások fizetése a községi pénztárt kimerítette."

17 Augusztus végén már bizonyossá vált, hogy gyenge termés ígérkezik, de még annak betakarításához sem elegendő a férfi munkaerő, ezért a jegyző szívesen fogadott volna 30 hadifoglyot. Az ősz folyamán tovább romlott a helyzet: 20 ló és 7 kocsi „vonult be." A tulajdonosok kaptak ugyan némi kártérítést az állam által megszabott napi áron, ez azonban messze elmaradt a piaci ártól, amely a megfogyatkozott lóállomány miatt időközben az állam által térített összegnek duplájára nőtt. A különbséget a községnek kellett volna fizetnie, de erre nem volt fedezete. A képviselőtestület azon kesergett, hogy „éppen azoknak vannak jó lovaik, akik e czélra már egyszer odaadták, és kétszeres áron kellett nekik újakat venni."

18 Nyilván úgy gondolták, hogy legközelebb másokét viszik el, ám a következő alkalommal ismét a legjobb lovakat sorozták be. E nagy veszteség ellen többen úgy védekeztek, hogy a jó lovakat magas áron eladták, helyettük gyengébb lovakat vagy ökröket vettek, így, míg mások veszítettek, ők nyertek a háborús helyzeten. A lakosság egyre jobban kiábrándult. Mind többen látták és fogalmazták meg úgy, hogy „a hazafiúi kötelesség egyik-másik esetben oly súlyos csapásként sújtott le, hogy hosszú évekig kiheverhető nem lesz."

19 115