Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Horváth László András: Pacsa története a kezdetektől a római hódításig - Újkőkor – (neolitikum) (kb. i.e. 6000-től 3500-ig)

az emberi csoportok létfeltételeit. Joggal nevezi a szaknyelv ezt a folyamatot neolitikus forradalomnak. Újkőkor - (neolitikum) (kb. i.e. 6000-től 3500-ig) Fontos azonban megjegyeznünk, hogy ezek a nagy változások nem egy időben zajlottak a világ minden térségében. A Közel-Keleten, főként a mai Irak, Irán, Szíria területén és Törökország keleti felében már az i.e. 10-9. évezredben megkezdődött ez, míg Közép-Európa felé haladva egyre később következett be. Ma úgy tudjuk, mert erre utalnak régészeti adataink, hogy tágabb környezetünkbe, a Kárpát-medencébe kívülről, délkeletről érkezett népcsoportok hozták magukkal ezeket a már másutt megszerzett ismereteket és ők terjesztették el az itt élő és még zsákmányoló életmódot folytató elődeik körében. A legkorábbi neolitikum (újkőkor) telepeseinek nyomai nem ismertek Pacsa területéről, de még annak tágabb környékéről sem. Pedig az un. Starcevo-kultúra elterjedésének északi határa ma már lényegesen északabbra húzódik, mint Pacsa környéke (KALICZ 1993, Fig. 15; KALICZ 1995, Abb. 1; SIMON 1996, Abb. 15). Nem tudjuk mi volt az oka, hogy ezt a későbbiekben olyan sűrűn betelepült vidéket az újkőkor középső szakaszában is elkerülték az emberek. Tény azonban, hogy az évekig tartó, szisztematikus terepbejárásokkal is csak egyetlen lelőhelyét sikerült ennek a szaknyelven dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrának nevezett régészeti művelődésnek felfedeznünk. A Zalaapáti határához közeli Alsó-erdő nevű határrészben az Esztergályi-patak magaspartján egy kb. 300 méter hosszúságú település nyomait rajzolják ki a szántásból előkerülő edénycserepek és apró kőeszközök. Az itt élt népesség falujáról a felszíni nyomok ennél többet nem árulnak el, de a helyszínen talált leletekből világossá válik, hogy ugyanezt a helyet a késői neolitikumban is településként használták. Hasonló korú, de méretében lényegesen kisebb települések nyomai kerültek elő a szomszédos Szentpéterúron a Facsar-kútidűlőben és a Halastó-dűlőtől keletre fekvő szőlőhegy északi végében. E két lelőhely azonban nagy területen kivételnek számít. A legközelebbi hasonló korú ismert település nyugati irányban már a Göcsejben fekszik (GellénházaVárosrét) (HORVÁTH L - SIMON 1998, Karte 2). A Közép- és Nyugat-Európában végzett ásatások alapján tudjuk, hogy ez a népesség olykor tekintélyes méretű, cölöpvázas házakban lakott, melyet sátortetővel fedtek be (Siedlungen 1982). Vallásuk a természeti jelenségek és fogalmak megszemélyesítésének határán álló hit volt, mely alapjául szolgált a következő évezredek kultuszéletének is. Nagy változások álltak be az ezt követő korszakban, amikor is hirtelen 9