Fejezetek Csesztreg történetéből (Zalai Kismonográfiák 2., Zalaegerszeg, 1996)

Szőke Béla Miklós: A Kerka völgye a Krisztus utáni első évezredben (Csesztreg és környékének településtörténeti kérdései a római megszállástól a magyar államalapításig)

gót királyság romjain több évszázadig virágzó királyságot hoztak létre. Az avar kaganátus első évszázadát a Kelet-római birodalom (Bizánc) balkáni területein s a nyugati világ látókörükbe került népeivel vívott harcok töltötték ki. 626-ban Konstantinápoly falai alatt azonban látványos vereséget szenvedtek Bizánctól, s ezt csak tetézték az ezzel párhuzamosan kitört belső hatalmi harcok. A konszolidáció területi és presztízsveszteséggel járt, a Dnyepertől a Dunáig terjedő birodalom a Kárpát-medencére szorult vissza, a kaganátus expanzív politikáját pedig mindinkább egy defenzív politika váltotta fel. A határok kiépítése, a szomszédokkal való viszony tisztázása a 7. század végére zárult le. A 8. században már egy, a külvilágtól teljesen elzárkózott államalakulattá vált, melyről újra csak végnapjaiban, a Karoling birodalommal vívott küzdelmei idején hallunk. A Dunántúlt formailag már a langobardok elköltözése után, régészetileg is kimutathatóan azonban csak a 6. század végén szállták meg az avarok. Még fokozottabban áll ez a zalai végekre, amely terület öszszefüggő erdőségeivel, mocsaras folyóvölgyeivel a nagyállattartó, nomadizáló avarokra kevés vonzerőt gyakorolhatott. Megváltozott a helyzet, amikor a Dunántúl egyik előkelő avar vezére, Apsich 602-ben a kagán megbízásából hadjáratot vezetett keletre, az anták dél-oroszországi szövetsége ellen. A sikeres hadjáratból a Középső-Dnyeszter vidéki du(d)leb-szlávok földjén (majd a Vereckei hágón) át vezette vissza seregét, ahonnan jelentős számú rabszolgát hozott magával. Ezeket a szlávokat eredeti hazájukhoz hasonló természetföldrajzi környezetben, az azidáig lakatlan Mura-Zala közti dombvidéken telepítette le, velük együtt avar családokat is ideköltöztetve. Régészeti emlékanyaguk hűen tükrözik a kettős etnikai kötődést. A szlávok elhamvasztották, míg az avarok koporsóban (korhasztva) temették el halottaikat. A két etnikum békés kapcsolatára jellemző, hogy temetőik (miként valószínűleg telepeik is) közösek voltak, bár azon belül elkülönült helyük volt a csontvázas és hamvasztásos temetkezéseknek. Ilyen temetők ismertek pl. Pókaszepetkről, Kehida-Tsz majorból, Zalakomárból. E vonaltól nyugatra egyelőre hiányoznak a temetők, a települések azonban a dél-zalai síkságon egészen Nagykanizsa környékéig kimutathatóak. Úgy látszik, a korai avar időszakban ez a két terület volt lakott, a belső zalai táj sűrű erdős területét elkerülték a telepe27