Ruzsa Károly: Zalavég története (Zalai Kismonográfiák 1., Zalaegerszeg, 1994)

V. fejezet: Az egyház története - A középkori templom története

sérüléseket helyreállították, de az egészet biztosan nem restaurálták. A miniatűr rajzon látható templom leginkább egy gótikusán átépített templomra hasonlít. A 17. századra egyházi jellegében is jelentősen megváltozott a helyzet Magyarországon, nagy teret hódított a protestantizmus. Az ország lakosságának jelentős része tért át a katolicizmusról a protestantizmusra. Az ország főurainak és nemeseinek nagy része is protestáns lett. À protestánsok sok helyen erőszakkal elvették a katolikusoktól a templomaikat. 1661-ben Musay püspök összeírta az ő korában még létező, de a protestánsok által korábban elvett templomokat és gyülekezeteket.

350 Ezek között megemlíti Véged nevét is, tehát 1661-ben még bizonyosan állt a falu régi temploma. Musay összeírásában szerepel a környékről Pereszteg, Aranyad és Szentgrót is. Megtalálható azonban az összeírásban Sitke neve is. A Sitkey család tagjai valamikor a 16. század vége vagy a 17. század eleje táján tértek át az evangélikus hitre. A falvaikban lakó jobbágyok, így a végediek is bizonyára uraikkal együtt tértek át más vallásra. A Sitkeyeknek végül éppen a hitük miatt kellett elköltözniük a Dunántúlról, valamikor a 17. század végén. Véged környékén a protestantizmus csak az 1630-as években kezdett vezető szerephez jutni. 1639-ben Zalabérben egy Almássy Gergely nevezetű prédikátor működött, de tudunk Sitkén működő prédikátorról is. A 17. század végére megszűnt létezni Véged. Lehetséges, hogy pusztulását a lakóinak vallása okozta, mivel Véged akkor tűnt el véglegesen, amikor a Habsburgok kíméletlen protestánsüldözésbe kezdtek. A török-magyar végvári harc során szinte teljesen elpusztult a környék minden faluja. Csak Zalabérnek és Tűrjenek sikerült túlélnie a török háborúkat. A népesség csökkenésével egyre inkább háttérbe szorult a protestantizmus. Amikor a 18. század elején kezdenek újra betelepülni a falvak, már csak elenyésző a protestánsok száma a lakosság között. Érdekes bejegyzést találunk a zalabéri plébánia halotti anyakönyvében az 1718-as évnél. "Farkas István meghalt 1718. augusztus 31-én, 84 éves korában. A pakodi Szent Margit tempómban temették el. 48 éven át gyakorolta a licenciátust Zalabér, Pakod és Véged falukban."

351 A licenciátus kifejezés annyit jelentett, hogy nem papi, hanem civil ember végezte a hívek lelki gondozását, egyházi felhatalmazással. Farkas István szinte minden ténykedést végezhetett misézés és egyes szentségek kiszolgáltatása kivételével. Kétséges azonban, hogy Végeden valóban végezhetett-e ilyen tevékenységet. A falut ugyanis az írások szerint 1670-ben teljesen elpusztították. Ha utánaszámolunk, az éveknek, akkor a következő eredményt kapjuk: 1718 - 48 = 1670. Éppen amikor Farkas István gyakorolni kezdte a li151