Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. augusztus-október / 2. évf. 13-14. szám

A felsőkhöz kincsmonda fűződik — bár valószínűtlen az, hogy a népnek kincsei lettek volna —, az alsókhoz pedig hagyomány arról, hogy ott a török időkben emberek laktak. Jankó tehát kétféle mondát ismer a barlangokról: 1. mondát a rejtett kincsről és 2. mondát a barlangokban lakó falunépéről. Jankó János szövegének magyarázatára nem azért volt szükségünk, mintha túlságosan homályos volna, hanem azért, mert Kenese legújabb monográfiaírója, Szentgáli Károly, munkájában Jankó szövege alapján a következőket írja: „A .szakirodalom ezeket (a barlangokat) mint Tatárlyukakat, népiesen Tatárlikakat emlegeti. A keneseiek Töröklikak-nak nevezik a barlangokat. Jankó János szerint azokat a barlangokat, melyeket a keneseiek nem ismertek, hívják Tatárlikak-nak, szemben a többi hattal, a Töröklikakkal." Ezt a megkülönböztetést az elnevezésben Szentgáli szerint a keneseiek nem ismerik, azonban láttuk, hogy Jankó sem ismerte a Töröklikak elnevezést. Hiába kérdezte tehát Szentgáli fél Kenesét, „nem akadt köztük egy sem, aki az említett három barlangot Tatárlikak-nak nevezte volna", s hogy „a Tatárlikakba a tatárjárás idején menekült volna a lakosság és itt rejtette volna el kincseit." Teljes határozottsággal állíthatjuk, hogy Kenese ősi lakosai kivétel nélkül ismerik a barlangokhoz fűződő török-tatár hagyományokat, csak nem olyan élesen, elhatárolt formában, amint azt Jankónak még szerencséje volt feljegyezni. Jankó János tévedésére is ki kell térnünk, ha már hibák magyarázgatásába kezdtünk. Jankó azt mondja, hogy a barlangok semmi védelmet sem nyújthattak, s ezért csak mendemondának tartja, hogy a török időkben itt laktak az emberek. Valószínűnek kell azonban tartanunk, hogy nem a megközelíthetetlenség volt a barlangok vonzóereje, amire Szentgáli is gondol, hanem a tűzvész elleni védekezés természetadta lehetősége, hiszen majd minden török megrohanás azzal járt, hogy felperzselték a falut, s így a népnek minden ingósága odaveszett. A barlangban való lakás nem szokás volt, hanem kényszerű alkalom; inkább rejtekhely volt. Ezt igazolja Veszprém vármegye egyik régi, a szakirodalomban még nem említett tanuvallomási jegyzőkönyvének egyik adata is. 1641 január 9-ikí tanúvallomásában egy kenesei üggyel kapcsolatban vallja Borsa Mihály, Csajaghi Sok szép tájékát bejártam hazámnak, vollam az Alföld végtelen rónáin, álltam a székely havasok csúcsain, de mindeniknél jobban megragadott a Balaton-vidék. Csak az az egy fáj, hogy nem tudom oly szépnek leírni, mint amilyennek láttam.