Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága
1943. augusztus-október / 2. évf. 13-14. szám
ßrAdbniSzemie Josa Gerghel 86 éves jobbágya a következőket: „Midőn esztendeig laktam itt az Partban az haborusagnac idejen, ennek az Nagy Gerghelynek az Attyat Nagy Miklóst az Apacak Ispannyanak haltam s mind holtáig vitte az Ispanságot.'' Borsa Mihály tehát csak a háborús időkben lakot t a pai y tok barlangjaiban. Amint egy esztendő múlva csillapodtak a viszonyok, visszatért régi lakóhelyére. A Jankó és a Szentqáli által említett 1676-i jegyzőkönyv adalékait is a Kenese környékén lévő falvakból idemenekült emberek mondták el, köztük olyanok, akik ezekben a „Likakban lettek e világra," akik itt születtek a nagy nyomorúságban. Tehát a barlanglakás nem szokás volt, nem néprajzi furcsaság, amint ezt Szentgáli-állítja, hanem a háborús viszonyok, később pedig időnként a nyomor által okozott szükségszerűség. Kencse lakosai sohasem voltak barlanglakó természetű emberek a történeti korban. Szentgáli figyelmét teljesen elkerülte az a körülmény, hogy ezek az adatok a barlangokban való lakásról mind a háborús időkre utalnak. A török csak 1688 körül vonult ki erről a vidékről, s 1676ban még azt ígérte a sandoriaknak a fehérvári bég, hogy „karókon száradnak meg". A török urak szeszélyei elöl néha az egész falu megszökött, s a falusi nép az egész környékről a parti barlangokban „bujdosott", nem pedig „lakott'' állandó kényelemben. A barlangban való lakások rendkívüli voltát éppen a szívósan élő monda igazolja. Ha a barlangban való lakás természetszerű jelenség lett volna, a kenesei nép nem emlegette volna oly aokat a törökökkel és a tatárokkal kapcsolatban, s nem maradt volna fenn az emléke évszázadokon át. A monda régiségét Eissl német utazó is igazolja, aki 1808-ban járt Kenesén és már ekkor mint mondát hallotta a barlangban való egykori lakást. Ha a barlangban való lakás természetszerű jelenség lett volna, s a barlangokban állandóan laktak volna keneseiek. Kissinek kellett volna lakókat találnia a barlangokban. Az élesszemü utazó azonban, aki több napot töltött el Kenesén, ilyeneket nem látott, mert azt mint rendkívüli érdekességet, feltétlenül megemlítette volna. A barlangokban való lakás tehát történeti tény, s a monda a szóbeli hagyományok szívós életét igazolja: a valóságra utal és nem a képzeletre. Szentgáli sorai bizonyára arra utalnak, hogy a barlangokban a török elől való bujdosás mendemondája nem egyezik a kincsmondával. A barlangokhoz fűződő kincsmondára Jankó adatán kívül más adatunk nincsen és nem hallottunk arról, hogy kincs lenne odarejtve, azonban ismerünk Kenesén más kincsmondákat, amelyek igen könnyen keveredhettek a barlangok mondájával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a barlangokhoz kincsmonda soha nem fűződött. Aki foglalkozott komolyan egy keveset a mondák eredetkérdésével, egy cseppet sem csodálkozak az afféle keveredéseken és valószínűtlennek látszó kapcsolatokon. Az emberi képzelet csapongása megmérhetetlen, azonban ennek is vannak törvényszerűségei. Szentgáli a barlangok elnevezésében aligha ismeri ki magát. Az 1676-i adatokban csak Likak-nak nevezik ezeket a barlangokat, a Tatár- és a röröA'-jelző teljesen ötletszerűen, felváltva kapcsolódhatott hozzá. Minden
