Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. augusztus-október / 2. évf. 13-14. szám

408 ßaläthni Szemé régi armálisuk 1532-ben, Kőszeg ostroma után, Szlavóniában elveszett. Mellőzve a nyilazó oroszlánt ábrázoló és a sisakból kiemelkedő sast feltűntető címer részletezését, csak újból hangsúlyozni kívánom a címer feltűnő művésziességét. Ennek legvalószínűbb okát, ismétlem, alább fogom kifejteni. v Iványi Béla szerint a Boxskqy-család már a XIV. században szerepel (egy 1349-ben kelt oklevél már említi Baclxkai András fiait Miklóst, Lászlót és Andrást) és az armális szerint a címerszerzők egyenes leszármazói annak a Bocskay Istvánnak, aki 1526-ban Lajos király oldalán harcolva, a mohácsi csatamezőn esett el, amit a címereslevél ki is emel. Ennek az Istvánnak fiai méltók valának vitéz apjukhoz, mert Ferenc-röl és Miklós-ról megállapítja a király, hogy bátran szembe szálltak az ellenséggel, — míg György, a sashoz hasonlóan erudiciójávai (!) szárnyal magasra és tesz ezzel királyának szolgálatot. A három Boeskay fivér érdemeit az armális részletezi, s így megtudjuk, hogy Ferenc Pécs, Székesfejérvár és Sziget visszavételénél tüntette ki magát, Miklós Csurgó várának a törökök ostromakor négy törököt fejezett le, György pedig a tudományok művelésében tűnvén ki, a magyar királyi kancelláriába került, ahol a betűvetésben, „in disciplinam pingendorum caracterum" szerzett érdemeket, úgy hogy Oláh Miklós megtette a nagyobb magyar kancellária nótáriusává, „ubi nunc quoque scribendo auro et argento libros nostros grata et fidelia exhibens nobis servitis", azaz: „ahol most is arannyal és ezüsttel írván könyveinket, értékes és hű szolgálatokkal szolgálsz". — Az armális eredetije hártyán, függő pecséttel, kihirdetési záradéka nincs, a keszthelyi levéltárban őrzött Jakabházi Sallér levéltárban fasc. 84. nro 27. jelzett alatt. Amikor Iványinak ezeket az érdekes címertani és családtörténeti adatait elolvastam, mindjárt emlékezetembe ötlöttek Dr. Siklóssg László-nak a „Műkincseink vándorútja Bécsbe" Bp. 1919. c. és minden valamtie való magyartól elolvasandó könyvéből az én kedvelt és megcsodált szépírómüvészemről, Bocskay György-ről írott következő sorai: (p. 126) „A méltatlan bánásmód, amelyben Zsámboky János (a Habsburgokat azidőben szolgált, világhírű magyar polihisztor) részesült, nem egyedülálló. Hasonlóképen bánt el a bécsi udvar kortársával, Bocskay György-gyei, aki a műtörténészek véleménye szerint, minden idők legzseniálisabb kaligrafusa volt." „Razinai (Iványi szerint: razinyakereszturi!) Bocskay György ugyanabból a családból származott, mint a későbbi István fejedelem, akinek második unokatestvére volt. A Bocskayalc ezidőben a Habsburg-ház feltétlen hívei voltak és mint ilyen került a fiatal György 1537-ben a bécsi császári udvarhoz, ahol mint magyar titkár, majd tanácsos, állandóan meg is ragadt. Kimagasló munkája az az írásmintakönyv, amelyet Hoefnagel György belga művésszel, együtt készített. Chmelarz Ede cseh műtörténész e könyvről szólván, elmondja, hogy annak írásművészeti része korának legkiválóbb kaligrafusától való és hogy az minden e nemben létezőt magasan felülmúl. Maga Hoefnagel, aki a figurális részeket festette, egy latin versben, mint Zeuxist ünnepli Bocskayt." „Amikor a Colin-féle síremlék készült I. Miksa császár részére, Bocs-