Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. július / 2. évf. 12. szám

Sokszor látni ezt a Balatonon zivatarok előtt, de, sajnos, a legtöbb ember amikor látja sötét felhőket tornyosulni, elbúvik valahova fedél alá, ahelyett, hogy jó kilátóhelyre sietve gyönyörködnék a Természet egyik legnagyszerűbb tüneményében. A hullámok igen meredekek, mert a szél viharerős és hirtelen támadt, tehát a hullámok meredek homloklejtőjén keresztül belelátunk a tó vízébe. A tó vize pedig szép smaragdzöld színű, nézzünk csak le például a füredi uszoda valamelyik kabinjának repedt padlóján át a vízbe, olyan szép zöld színű a víz, hogy nehéz ilyen szép zöldet festeni! Az eső inindközelebb jön, hatalmas villámok csapkodnak, igen sokszor bele a tóba. A mennydörgés megrázza még az épületeket is. Lassankint csendesedik a szél és rohamosan megered az eső. Most már mehetünk fedél alá, az eső miatt semmit sem lehet látni. De aztán elvonul a zivatar, pompás, tisztára mosott, üde színekben bontakoznak ki újra a fonyódi, badacsonyi partok, majd kelet felé a templom és kolostor is újra látható lesz, sőt nemsokára feltűnik a szivárvány. Ez már nem is szép, ez már túlzottan pompás, azt mondhatná valamelyik modern művész; igen ám, mert képtelen lefesteni, vagy, ha lefesti, hát attól a képtől három napig tengeri betegséget érzünk! A zivatar után rendesen gyönyörű napnyugta következik, ezt különösen a partokról lehet nagyon szépen látni. Olyan bűveletes iszínek jelennek meg az égen és a vízen, hogy az már szinte túlvilági pompa. És ezt tapasztalataim szerint talán sehol a világon nem látni ilyen szépen, mint a Balaton mellett. Azt szokták mondani, hogy a Balaton északi, hegyes partjai legszebbek a déli partról nézve. Az bizonyos, hogy az északi partok szebbek a déli partról, mint a déli partok az északiakról nézve, de leírhatatlanul szépek az északi hegyek az északi hegyekről nézve is! Akár a balatoni Riviéra felett, akár a badacsonyi vulkánvidék hegyein járunk is, minden hegytetőről kimondhatatlanul nagyszerű kilátás nyílik. Akárhol járunk az erdőkben, mindig kijutunk olyan hegytetőre, ahonnan megpillantjuk a Balatont. Sok szép helyen jártam a világban. Jártam Kínában, Japánban, Mandzsúriában, Mongolországban, jártam Hátsóindia paradicsomi szép téjképei közt, láttam Ceylon hegyeinek felülmúlhatatlan növényzeti pompáját, bejártam Itáliát, az Alpokat, láttam a Niagarát, a Yellowstone park gejzírjeit, a californiai óriásfákat, ott voltam az északi sarkvidéken a Spitzbergák fenséges világában, meg Norvégia és Svédország, Finnország szomorúan gyönyörű tájképei közt, de soha sehol ahhoz hasonló bájos, nyugalmas, lélekbékítő képet nem láttam, mint a kilátás a balatoni hegytetőkről. Nincsen benne semmi lenyűgöző, semmi nyomasztóan nagyszerű, hanem mindig olyan szívet-lelket megnyugtató, valami olyan jólesően otthonos, bizalmas kép, hogy szemlélete közben elfelejtünk minden diszharmonikus életküzdelmet, minden idegesítő kellemetlenséget és valahogy úgy érezzük, hogy idegrendszerünknek minden feszültsége elmúlt, minden elcsendesedett bennünk. A balatoni tájképeknek ezt a tulajdonságát becsülöm én a legtöbbre. Általában a balatoni élet a legnyugalmasabb az egész világon. Svájcban minden tele van idegenekkel, nem szabad ide menni, nem szabad oda