Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1942. december / 1. évf. 6-7. szám

ßoMbrü Szemé X üreg, a mentsvár látható a turistaútról is, hanem e fölölt még egy másik hasonló is létezik, amelyet azonban csak a Balaton vizéről, tehát megfelelő távolból, szemlélhetünk. Megközelíthetetlenségük miatt sok érdekességgel kecsegtetnek! Ezek a kisebb-nagyobb barlangok, vagy cella-oduk, valamikor egy hosszannyúló és több mint 60—80 m. magas meredek sziklafalnak, — függőleges és vízszintes értelemben is vett, — különböző szintjeibe vájattak be, lehetőleg olyan helyre, ahol azt a sziklarétegek lazasága megengedte és ahol a cellák nehéz hozzáférhetősége már magában véve is, az ellenséges szándékú támadások ellen, legkönnyebben megvédelmezhette. Minden tekintetben olyanok voltak tehát, mint a Bakcsiszeráj és TatarPazardzsik mellett teljes épségben látható barlang-kolostorok, a Krimfélszigetén. Hiteles oklevelekben, mint láttuk, először 1211-ben olvashatunk e remeteségről, utoljára pedig 1329-ből. Hogy előtte és utána is létezhettek, az valószínű, de nem bizonyos. Az azonban kétségtelen, hogy a sziklák omlása, rétegek leszakadása és a cellák beomlása, kisebb-nagyobb időközökben, de állandóan bekövetkezhettek és egy-egy viruló telep élettartamát különböző, de korlátolt időre szabták meg. Ha azután egy-egy cellát- el-eltemetett a sziklaomlás, különösen a téli fagy fölengedése és a tavaszi esőzések (kevésbbé a szárazság) idején, akkor a remeték elhagyni kényszerültek megszokott, kedves tanyáikat és újabb, meg újabb cellák fáradságos kivájásához fogtak. Meddig tartott ez, mikor unhatták meg végre is ezí a kisebb-nagyobb szerencsétlenségek után mindig újrakezdődő szizifuszi munkát a türelmes remeték, nem tudhatjuk. Valószínű azonban, hogy mégis egy, az addigiaknál is nagyobb, vagy legnagyobb katasztrófa, egy legpusztítóbb hegyomlás kényszerítette őket, hogy az évszázadokig húzódó makacs kitartás után, végül mégis csak föladták a természet erőivel folytatott egyenlőtlen harcaikat és végleg odahagyták kedvelt barlang-celláikat. Ezt az okleveles adatok végleges elhallgatása, megszűnése is igazolni, vagy legalább is valószínűsíteni látszik! A török időkbeli tihanyi várostromok és kisebb-nagyobb támadások idején, természetesen katonaság, menekülök, kevésbbé jó szándékú emberek, stb. is meghúzhatták itt magukat ideig-óráig, míg azután a 18-ik században fellendült népmozgalmak, letelepedések alkalmával végleg odahagyhatták ezeket és így azok lassan kikapcsolódtak a lakosok érdeklődési köréből. Csak amikor a közeli Füred élete nyáron mind mozgalmasabbá vált, kezdték ismét fölfödözni e barlangokat és foglalkozni velük irodalmilag is. De már Rómer Flóris 1867-ben azt írja róluk: „most csak arra figyelmeztetjük a kíváncsi búvárokat, hogy ezen üregeket inkább kívülről bámulják és távolabbról nézzék, mintsem hogy bemenvén, a bizonyos halálnak veszélyét fölkeressék; mert nem ritkán azon tábláktól, melyek e hegynek rétegeit képezik, több mázsányi súlyúak válnak le. így pl. 1859ban — mondja Czinár — én ki ezeket írom, borzadalommal tapasztalám, hogy azon üregben, melyet előtte való nap öt vendéggel, semmi veszélyt