Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1942. augusztus / 1. évf. 4. szám

B<ÁÉmiSzem(e 133 A suvadások általánosított képe olyan, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja. a rajz olyan, mintha gipszmintát készítettünk volna a tüneményről s aztán ezt rajzoltuk volna le. A gipszminta persze csak egy kivágat a suvadós lejtőből. Elülső, függőleges falát függőleges vonalkázás jelzi. Látjuk, hogy a Cs csúszólapon lecsúszott a lejtő egy része. A felső kemény homokkő egyes darabjai messze lejutottak a lejtőn, a lenyomuló, rendesen átázott agyagtömegek pedig előrenyomultak a síkságon, de mivel nagy a súrlódás, erősen felgyűrődtek. Ezeket a dombszerű alakzatokat hupának nevezzük. A kemény, fedőrétegből álló hupák a gyakoriak és közönségesek, a hegy lábánál felgyürődött hupák ritkábbak, hamar elpusztulnak. Ezeket gyürt-hupáknak nevezzük. Erdélyben némely helyen a közönséges hupákat koporsóknak is nevezik, mert néha ilyen az alakjuk. A Dunántúlon nagy ritkaság ilyen jelenséget látni. Egyedül a Balaton északkeleti, kenesei partján képződnek hatalmas nagy suvadások, Fűzfő és Aliga közt. Emlékezünk rá mindnyájan, hogy a balatoni vasút megépítése után nemsokára Kenese és Fűzfő közt lesuvadt a lejtő, a vaspályát is magával ragadva. Ezt Lóczy Lajos a Balaton geológiájában részletesen leírta, de akkor még keveset tudtunk a suvadások lényegéről, azért a leírás nem terjedhetett ki minden részletre. A Balaton hullámai itt a partokat nagyon alámosták. A Mezőföld fennsíkja mintegy 60—80 méter magasan van a Balaton fölött s ez a fennsík részben függőleges falakkal szakad le a Balatonra. A függőleges falak lábánál tekintélyes törmeléklejtő van. Ennek anyaga túlnyomórészben suvadásokból származik. A lesuvadt anyagot a Balaton hullámai megint megtámadták, tehát a lejtő alátámasztását minduntalan meggyengítették, úgyhogy megint megbomlott az egyensúly s ismét lesuvadt egyegy darab. Hogy ez a folyamat gyorsan megy, azt szépen bebizonyítja az a két völgy, amelyik Akarattya felől nagy esésben fut le a tóhoz az akarattyai strandfürdő két végénél. Mindkét völgy — úgy mondjuk — függ a tópart fölött, t. i. a völgyek fenékvonala nem simul bele a parti síkságba, hanem magasan a tó fölött végződik. Látszik, hogy a völgyek alsó végét elmosta a Balaton. Ugyanitt a partok előtt sajátságos, szabályosan kerek nádas-foltok vannak. Ezek nem egyebek, mint régi gyűrt-hupák, amelyeket a víz meglehetősen lealacsonyított, de még mindig olyan sekély ott a víz, hogy a nádas meg tud élni s most a nádas védelmezi a gyűrt-hupák utolsó maradványait. Amint az akarattyai strand-fürdő felől az ember az Üdülő felé igyekszik, meg kell kerülnie azt a fokot, amely éppen a vasút nagy kanyarodója alatt van. Mindenki láthatta, hogy ott a lejtő suvad s a vízbe is benyomult a levándorló anyag. Annak idején erre figyelmeztettem Samarjay Lajos MÁV elnök-igazgató kedves barátomat s ő intézkedett is, akkor omlasz-